Light

Szaunában tanult szöveget Hajdu Steve

A színész barátjával, Magyar Attilával kelt útra, hogy kipihenje magát, de végül munka lett a dologból.

Korábban a témában:

Hajdu Steve és kollégája, Magyar Attila gőzerővel készülnek új szerepükre, de megpróbáltak időt szakítani a pihenésre is. Az országos jóbarátok Felsőtárkánynak vették az irányt, ahol egy wellness hotelben lazultak. Steve legalábbis próbált, de Magyar Attila még a szaunában is próbálni akart.

“A múlt héten egy afrikai ihletésű hotelbe mentünk, hogy felkészüljünk következő bemutatónkra, na jó, nem mindenki tanul szerepet a barlangfürdőben úszás közben és nem próbál görög tragédiát a só kamrában és a szénás szaunában, ez igaz, de mi nem vesztegetjük az időnket” – árulta el Nyuszómuszó.

Fotó: Fénypont Média

A két barát egyébként 10 évvel ezelőtt már járt Afrikában egy közös munka miatt, így jó érzés volt számukra, hogy visszakaphattak egy szeletet az emlékekből, még akkor is, ha egy percre sem tudták elfelejteni a színházat.

“Attila nehezen billen ki a munkából, még akkor is a színházban jár, amikor éppen a pihenésé lenne a főszerep. Most a Szerelem oh! című darabra készülünk és azt mondta csak úgy tart velem Felsőtárkányba, ha közben nem felejtünk el próbálni. Bár Gallusz Nikit otthon hagytuk, de mi becsülettel végigvettük a jeleneteinket” – árulta el a kollégáit kiütő Hajdú.

Hajdú Steve és Magyar Attila (magyar attila, hajdú steve)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.