Szórakozás

Így loptak, csaltak a sztárszínészeink

Betörő az albérlőm (Betörő az albérlőm)
Betörő az albérlőm (Betörő az albérlőm)

Visszaváltott üvegekkel való visszaélés, kiskorú alkoholfogyasztás, bűnszövetkezetben elkövetett csokilopás, és a családi ezüst megdézsmálása szerepel a Madách Színház új bemutatója szereplőgárdájának bűnlajstromán.

Igaz, az elkövetett vétségek zömében elévültek már, hisz a Betörő az albérlőm sztárjai még zsenge gyermekkorukban léptek a bűn útjára, és szerencsére hamar le is tértek róla.

Mucsi Zoltán és Nagy Sándor kamaszként üres üvegekkel üzleteltek. “A presszó udvarán megláttam egy csomó üveget, kivettem kettőt, és bevittem a pulthoz, ahol ki is fizették az árát, majd a beváltott üveget, mit sem sejtve, visszavitték az udvarra. A következő körben megint ugyanazt a két üveget csentem el, és váltottam be, és vagy négyszer megcsináltam ezt, mire rájöttek” – nevetett Sanyi, akinek színészkollégája már nem aprózta el ennyire: ő nem aprózta el, egész rekesszel végezte a rotációs visszaváltást.

Fotó: Madách Színház

A Blikk megtudta: Halász Judit ötévesen a boltból hazafelé iszogatta meg a fél liter bor nagy részét, amiből csúnya rosszullét lett, Hajdu Steve és barátja pedig preparált kabátzsebben csente ki a boltból a csokit. Szerednyey Béla egy farmer kedvéért adta el a családi ezüst készletből a merőkanalat, Magyar Attila pedig saját bevallása szerint már gyerekként köztörvényes bűnöző volt, bár mindig mások vitték rossz útra. Az viszont egyedül az ő lelkén szárad, hogy kisfiúként szeretett édesanyja ruháiba bújni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik