Light

Újabb magyar kislányok válhatnak nemzetközi szépségekké

Egyre népszerűbbek a gyermekszépségversenyek és egyre nagyobb sajtónyilvánosságot is kapnak, ám a vélemények megoszlanak ezzel kapcsolatban.

Pár héttel ezelőtt, ahogyan arról hírt is adtunk, a 9 éves Szilágyi Maját választották Törökországban a világ legszebbjének. Most egy újabb nemzetközi verseny van készülőben, ezúttal Bulgáriában, ahol 5 magyar induló is versenyzik majd.

A Burgaszban megrendezésre kerülő Little Miss & Mr Planet egyhetes versenyén 24 ország 60 résztvevője képviselteti magát a 4 és 15 év közötti kategóriákban. Az indulóink közül az egyik legesélyesebbnek tartott 11 éves Takács Bettina, már négyéves kora óta versenyzik nagyon szép eredményekkel.

“Betti már kicsinek is nagyon élvezte a fotózásokat, a színpadot. Ez előnyére vált, hisz magabiztosabb lett, nem volt lámpaláza, ha az iskolában felszólították. Nagyon örülünk, hogy részt vehetünk egy rangos világversenyen, ahol nem a helyezés számít, hanem a részvétel. Ez az első külföldi versenye, már nagyon várjuk” – mondta Takács Krisztina, Bettina édesanyja.

A bulgáriai gyermekmodell versenyen a kislányok egyébként saját országukat is népszerűsítik. Mi minden versenyzőt megajándékozunk majd valamilyen magyar aprósággal, emellett a színpadon a népviseletünket is bemutatjuk. A hazai indulók ruháit Szentkirályi Judit tervezte.

Fotó: budaipictures

Ön szerint valóban hasznos lehet egy szépségverseny a kislányok számára?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik