Szórakozás

Magyar lány nyerte a kerekesszékes szépségversenyt

Illés Fanni nem szereti, ha sajnálják vagy leszegényezik. Meg akarja mutatni a világnak, hogy a kerekesszékesek is ugyanolyan emberek.

Szombaton megválasztották az első nemzetközi kerekesszékes szépségverseny legszebb hölgyeit. A 8 induló közül a zsűri szerint a 22 éves Illés Fanni volt a legszebb, őt követte első udvarhölgye Hadarag Paula Andrea Romániából, valamint a második udvarhölgy Fejzovich Eminna Mirna Bosznia-Hercegovinából. A Hír24 is ott volt.

 

“Nem számítottam rá, hogy nyerek, és igazából nem is úgy életem át, mint egy versenyt, csak élveztem az egészet. Ezután szeretnék tovább járni az egyetemre, folytatni az úszást, valamint természetesen reklámozni minket, hogy igenis itt vagyunk, élünk, és ugyanolyan emberek vagyunk. Nem kell minket sem sajnálni, sem leszegényezni” – mondta a Hír24-nek Illés Fanni, aki barátjával együtt örült győzelmének.

“Ennél büszkébb nem is lehetnék, végig izgultam érte, és nagyon örülök a végeredménynek. Ő is egy ugyanolyan ember, mint a többi. Nem úgy tekintek rá, mint egy kerekeszékesre. A belső kisugárzása, a mosolya, fogott meg a legjobban. Soha nem volt problémám azzal, hogy gurul és nem jár” – tette hozzá Szemenyei Zoltán.

 

Olvasói sztorik