Light

Mielőtt híresek lettek

Huszonöt sztár az ismeretlenségből.

Kemény műfaj a csillogás, keveseknek adatik meg, hogy a filmvásznon fussanak be karriert. Hosszú út az ismeretlenségből a filmeken keresztül a sikerig, az elismerésig és addig is ezer buktató kínálja a lehetőséget az örök elsüllyedéshez.

A hírnév – mint azt Andy Warhol 1968-ban szállóigévé vált mondásából tudjuk – 15 percre mindenkinek jár. Aztán, hogy ki mennyire tud profitálni abból a bizonyos alanyi jogon járó negyedórából, már valóban függ a testre szabott profizmustól.

Most a YouTube-on vakarta össze és fűzte egybe 25 maradandót is alkotni képes sztár korai pillanatait a pleatedjeans művésznévre hallgató aranykezű mesterember, hogy egyfajta “előtte-utána” effektus részesei lehessünk.

Az “utána” már megvan ugye, hiszen mind befutottak, az “előtte” korszakban viszont időnként alig lehet felismerni a csillagokat, annyira fiatalok, és alakításaik annyira eltérnek a már róluk kialakult képtől.

Bónuszként pedig átnyújtanánk egy csokrot is, amelyben végig háttal menetelnek ismert és kevésbé ismert mozihősök – na itt valóban kemény feladat lesz megállapítani, hogy kikről és milyen filmekről lehet szó. A feszes tempóhoz és a több tucat filmből készült összeállításhoz Edwin Starr 25 Miles című nótája adja a feszes alapot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik