Tony Silver és Henry Chalfant 1983-ban összehozott egy filmet a graffitiről, egész pontosan arról, hogy akkor hogyan is állt ez a műfaj New York-ban.
Na azóta a reklámok, és trehányabb (értsd b-ligás) filmekben a festék valahogy csak a metró, vagy vonatszerelvényeken tud rendesen megszilárdulni.
Coca-Coláék is valami hasonlót érezhettek meg, de ők legalább rátettek egy kicsit és végre elmaradt a festőtanoncokat megkergető rendőrnek látszó egyedek és csaholó kutyáik üldözése.
Maradt viszont egy alaptörténet amiben a főhősök kifújhatják magukat képletesen és festékesdobozaikat is ürítve, aztán meg a tetőről végignézhetik a mozit – amit ők fújtak fel a szerelvényre.
Az már csak részletkérdés, hogy reklámban feltűnő finoman plasztikázott arcú és felsőtestű lány mennyire cool ebben a környezetben…
