Onnan tudod, hogy a Fishingen vagy, hogy hajnali egykor az Elefánt-koncert harmadik sorában, a vad pogótól alig pár méterre megkínálnak mogyoróval. (Sózatlan, hogy ne legyen túl szomjas tőle az ember, magyarázza a kínáló.) Lehetne egy közepesen jól hangzó, üres marketingmondat is, hogy ez „az ország legbarátságosabb fesztiválja”, csak itt éppenséggel pont igaz: azt jelenti, hogy ebben a Mecsek dombjai között megbújó, magyar alter hangszerelésű kis utópiában ilyenkor négy-öt napig valahogy mindenki kedves egymással.
Kedvesek a fesztiválozók között elvegyülő zenészek, kedvesek a szekusok (!), kedvesek a ránézésre körülbelül húszezer fokban dolgozó gyrososok, kedvesek a melléd huppanó idegenek – itt ugyanis mindig melléd huppan valaki, ha leülsz, s általában még azt is megkérdezik, hogy mi újság és iszol-e eleget (utóbbi kérdés jelentése napszakonként változik). És kedvesek az Elefánt harmadik sorában álldogálók, akik, ha hirtelen felindulásból rajtuk keresztül indulsz a pogó felé, nem melegebb éghajlatokra küldenek, hanem megkínálnak mogyoróval.
Valójában persze teljesen logikus, hogy itt kezdődött az előző nyár nagy skandálós slágere, mert egyrészt minden évben a Fishing on Orfű a szezon első nagyszabású fesztiválja, másrészt tavaly épp a rendezvény előtt lépett életbe az új drogtörvény, melynek apropóján előre drograzziák meg rendőri akciók ígéretével nyomasztották a fesztiválozókat (úgy, hogy a Fishingen egyébként soha nem volt semmilyen kábítószerrel való visszaéléssel kapcsolatos ügye a rendőrségnek).
Meg hát ugye tavaly ilyenkor finoman szólva is feszült volt a közhangulat. Mi maradt ebből idénre, és ami ennél sokkal fontosabb, mitől lesz kedve valakinek bogarakat ölelgetni?
