Az év utolsó nagy ünnepe, a Jézus földi születésének emléknapját jelentő karácsony a világ legnagyobb részén ugyanúgy telik: a közös családi étkezések, az ajándékozás, illetve a nappalit fénybe borító karácsonyfa látványa az elmúlt évtizedekben megszokottá vált, ez azonban nem jelenti azt, hogy szüleink, nagyszüleink vagy épp dédszüleink korában minden ugyanúgy volt.
Válogatásunkban most néhány olyan pillanatot villantunk fel a 20. század, illetve a magyar karikatúra történetéből, amik egészen más megvilágításba helyezik az ünnepet, rámutatva az emberek nagylelkűségére.
A Képes Pesti Hírlap kilencven évvel ezelőtt, 1935. december 28-án megjelent száma máris kitűnő példa, az ugyanis címlapon hozta az írországi Dublint akkor vezető Alfie Byrne (1882–1956) ünnepre való készülődésének egy pillanatát, amin épp egy jótékonysági ünnepségen nyert, megkopasztott pulykával a kezével száll ki az autójából. Ma ilyen kitűnő szállítási módot szerencsére már nem látni:

Érdekességből persze máskor sem volt hiány, hiszen az olvasóknak minden héten fényképek százait bemutató újság egy évvel korábban egy londoni bankban történtekről számolt be – a képen többzsáknyi, később a szegény betegek közt kiosztandó aprópénzt szállítanak épp el a felöltőt viselő rendőrök.

A távolabbi múltba visszatekintve is találkozhatunk meglepő rövidhírekkel: míg 1929 végén az Egyesült Államok a nagy gazdasági világválság első heteivel küzdött, addig Berlin lakói a város egyik legfontosabb terén rendszeresen forgalmat irányító rendőrnek adtak ajándékot.


