Kultúra

Meghalt Ozzy Osbourne

Scott Dudelson / Getty Images
Scott Dudelson / Getty Images

Alig néhány héttel azután, hogy összeállt egy búcsúkoncertre a Black Sabbath, elhunyt Ozzy Osbourne, a zenekar legendás frontembere – írja a Sky News.

A 76 éves zenész halálhírét családja jelentette be. „Leírhatatlan szomorúsággal jelentjük be, hogy a szeretett Ozzy Osbourne reggel elhunyt. Családja körében, szeretetben töltötte utolsó óráit” – írták.

John Michael Osbourne, közismert nevén Ozzy – akinek munkássága előtt néhány nappal ezelőtt egy portréval tisztelegtünk – közel ötven évet töltött a színpadon, több mint százmillió eladott lemezt jegyzett, munkássága az egész rockzenére kitörölhetetlen hatással bír. És mindezek mellett a rocktörténelem talán legnagyobb olyan botrányhőse volt, aki nem halt meg fiatalon. Az angliai Birmingham kevésbé szerencsés részén született 1948. december 3-án. Becenevét, az Ozzy-t már iskolatársai ráaggatták, és olyannyira a magáévá tetté, hogy 20 éves korára már szinte fel sem kapta a fejét, ha valaki az eredeti nevén szólt hozzá.

Gyerekként nem volt túl népszerű, kamaszkorában hamar az ital vonzásába került, aztán a Beatles-láz őt is leteperte, a She Loves You első meghallgatásakor úgy érezte, új élet kezdődik a számára. Rövidesen összeverbuvált egy rockbandát a környékbeli fiatalokból, majd nem annyira egyenes úton, de kikötött a Black Sabbath-nál, ami világhírnevet és legendastátuszt hozott neki és zenésztársainak is.

Közben viszont a balhék sem kerülték el, ahogy a kábítószer sem. A visszaemlékezések és saját bevallása szerint is rendszeresen kokainozott és LSD-zet, a komplett imidzsét meghatározta az önpusztító életmód. 1979-ben kitették a Sabbath-ból, szólókarrierbe kezdett, de később többször is visszatért, legutóbb idén júliusban a zenekar búcsúturnéjának keretében.

A kétezres években belekóstolt a tévés celebkedésbe is, 2002 és 2005 között az MTV sugározta a The Osbournes című realityt, ami Ozzy családjának hétköznapjaiba nyújtott betekintést.

8 fotó

„A Sötétség Hercegének egészségi állapota 2023 óta fokozatosan romlik. Abban az évben négy gerincműtétje volt, és az egyik csigolyáján daganatot találtak. A koncertálmok fokozatosan foszlottak szét, mígnem idén februárban kiderült, hogy a nyughatatlan énekes tolószékbe kényszerült, és többé már nem képes lábra állni. De ettől még az utolsó nagykoncertről nem mondott le, mert valami kellett még, ami felteszi az életműre a koronát” – írta napokkal ezelőtt a zenészről készült portrécikkében Balavány György, felidézve azt is, hogy Ozzy Osbourne a God only Knows című dalában úgy énekelt:

Jobb a pokolban égni, mint elhalványulni.

Kapcsolódó
„Mind idegbetegek voltunk” – Ozzy Osbourne korszakalkotó őrültként kiröhögte a démonait
John Michael Osbourne, közismert nevén Ozzy közel ötven évet töltött a színpadon, munkássága az egész rockzenére kitörölhetetlen hatással bír. De hogyan lett a félanalfabéta birminghami proligyerekből „a rock királya” és „a sötétség hercege”?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik