Kultúra hátsó ablak

Kockás zászlót idéz Pestújhely évtizedeken át működő autószervizének egykori otthona

Van, akinek egy autóverseny, és van, akinek egy sakktábla jut róla eszébe.

Budapest ismeretlen, de érdekes vagy épp meglepő oldalának megtalálásához sokszor egyáltalán nem kell kitenni a lábunkat a szűk értelemben vett belvárosból, néha érdemes azonban a külsőbb kerületek felé venni az irányt, hiszen olyan házakra bukkanhatunk, mint a Pestújhely és Zugló határán húzódó Kolozsvár utca az autó- és motorversenyekről jól ismert kockás zászlót idéző épülete, amely egy sor fenyő mögött rejtőzve nézi a járókelőket.

A ház egészen a közelmúltig az ország egyik legismertebb Peugeot-javítóműhelyének adott otthont: a Grósz Miklós által alapított és vezetett cég mellett a hetvenes és nyolcvanas években csak az állami AFIT, azaz az Autófenntartó Ipari Tröszt egyik műhelye foglalkozott a francia márkával – írta 2002-ben a Totalcar –, a rendszerváltás után azonban gyorsan megváltoztak a viszonyok.

Google Street View

Grószt a rendszerváltás után már Peugeot-guruként emlegették, a cég így egészen a koronavírus-járvány időszakáig talpon maradt.

Google Street View

Az Amerikai Automobil Szövetség (AAA) által 1906-ban, megbízhatósági versenyként kiírt Glidden Tours-on debütált minta eleinte a különböző szakaszokon futott időt mérő bírók ruházatán köszönt vissza, az ugyanebben az évben rendezett Vanderbilt Cupon azonban már a verseny végét jelző zászlóra került, ez a szokás pedig azóta is megmaradt.

Az utca felől hosszú időn át a gyártó oroszlános logója fogadta a látogatókat, ez mostanra azonban megváltozott, hiszen az épület nemrég eladósorba került.

Google Street View Néhány éve még a helyén volt a Peugeot-logó.

Reméljük, hogy az arc a tulajdonosváltás után is megmarad majd, a ház ugyanis a környék egyik érdekes színfoltja, akár a Forma-1, egy raliverseny vagy a sakk jut róla az ember eszébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik