Tizenharmadik epizódjánál jár már az Animatiqua és a 24.hu közös videósorozata, a megsárgult fotókat, illetve évszázados képeslapokat mozgásra bíró Régi épületek meséi, aminek mai, Elveszett titkok című részében a Törley-, a Zwack- és a Dreher-gyárakat ismerhetjük meg.
Az újabb másfél perces munkából kiderül: Budapest 1873-as megszületése után szinte azonnal rálépett a világvárossá válás útjára, ennek pedig nyilvánvalóan az ipari üzemek hirtelen sokasodása, valamint azok méretének gyors növekedése is a részét képezte. A csapat ezt az időszakot három cég, a Dreher, a Zwack és a Törley gyárait ábrázoló régi képeslapok és fotók megmozgatásával mutatja be.
A sort a Dreher II. számú telepének (X. Jászberényi út 7-11.) valamikor az ötvenes és hatvanas évek fordulóján (a cég neve ekkor már Magyar Országos Söripari Vállalat Kőbányai Sör és Malátagyár volt) készült pillanatképe nyitja, ahol a ma is álló főzőházat, annak kéményét, valamint az úgynevezett léhűtőcsarnok részletét látjuk, az előtérben pedig tehervagonok, illetve fa sörösrekeszek sorakoznak.
Ezt az államosítást megelőzően létező jogelőd, a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőződe épületeinek fotója követi, ami a harmincas évekbeli állapotokat merevíti ki egy másodpercre: a keramitlapokkal burkolt udvaron malátával teli zsákokat szállító lovaskocsit, illetve ökrösszekeret is láthatunk, hátul pedig a régi hordófejtő, azaz a kádárműhely ma is használatban lévő épülete, az erjesztőház, illetve a főzőház látszik, aminek egy kéménye ma is büszkén mered az ég felé.
Néhány pillanat múlva újra csak a II. telepen találhatjuk magunkat, de immár egy hatvanas évekbeli csarnokbelsőben: az akkor már sok évtizedes Zsolnay-csempékkel díszített tér a sörfőzde egyik fontos része, aminek jó részét réz sörfőzőüstök, illetve komlóforraló tartályok töltik meg.
Rövid időre aztán elidőzünk a hordófejtés és dugózás hatvanas évekbeli módján, majd a két világháború közti modern építészet egy kevéssé ismert magyar képviselője, a háború után is aktív Kiss Tibor (1899–1972) terveit dicsérő központi irodaház és üzemi konyha bejáratát, illetve a sörpalackozás mikéntjét látjuk.
Az első nagy ugrás most következik, hiszen nem csak térben, de időben is nagyot váltunk, a filmben ugyanis feltűnik a Nagyvárad térre néző, Zwack-házként elhíresült, a lakások mindegyikéhez először saját fürdőszobát adó székesfővárosi bérház (Pecz Samu, 1911) sarkán lévő óra, ami csak a rendszerváltás után alakult az Unicum egyik legötletesebb reklámjává.
A 2015 óta kihasználatlanul a csomópont fölé emelkedő óraszámlapot még az ital nevével mutató életre keltett fotó ezek szerint csak valamikor a kétezres vagy kétezertízes években születhetett, ellentétben a következővel, ami a Deák Ferenc téri Kemnitzer- vagy Két török-ház (Brein Ignác, 1821) 1912-es arcát mutatja, aljában a Zwack üzletével. Az épületet a második világháborúban bombatalálat érte, ezért a környezetével együtt lebontották. Helyére a kilencvenes években akár az új Nemzeti Színház is kerülhetett volna, de ez végül a Rákóczi hídnál valósult meg, így ma az Akvárium klubot találjuk ott, ahol dédszüleink még italt vásárolhattak.
Az új epizód következő másodpercében már a Soroksári úton, a mai villamossínek mellett találhatjuk magunkat, hogy a mára már felbecsülhetetlen értéket jelentő zománctábla irányából lássuk a Zwack-gyár ma is álló, irodáknak, illetve a cég múzeumának egyaránt helyet adó főépületét. A századfordulós állapotot az itallal teli hordók sora követi, az előtérben a családi gyárat 1987-ben az államtól visszavásárló Zwack Péter (1927–2012) portréjával, majd egy olyan Unicum-plakáttal, ami a századfordulón rendszeresen feltűnt a kor legfontosabb lapjaiban:
Ezután veszi kezdetét az utolsó fejezet, amit a pezsgőgyártást Budafokon elindító Törley Anna utcai központjának homlokzata nyit. Az 1937-ben, az Uj Nemzedék napilap fényképésze által készített felvételt a negyedszázaddal korábban ugyanott megforduló teherautók arca, majd a gyár szintén 1910-es évekbeli távlati képe követi. A háttérben itt jól látszik a Ray Rezső Vilmos által tervezett Törley-kastély (1890–1904), aminek építtetőit a film hátralévő másodperceiből ismerhetjük meg: előbb az alapító csantavéri Törley József, majd a tizenhét évesen a feleségévé váló Sacelláry Irén kedves arca figyeli a nézőt.
A belgiumi Oostendében 1907-ben elhunyt Törley által hátrahagyott italbirodalom ma is áll, meghatározva Magyarország pezsgőgyártását, az alapító emléke pedig erős, bár sírjára egyáltalán nem vigyáz az utókor: a záróképen a háttérben feltűnő mauzóleumra (Ray Rezső Vilmos, 1912) ráférne egy nagyobb támogatásból megvalósítható teljes felújítás, egy civil kezdeményezés azonban teljes gőzzel dolgozik azon, hogy ez létrejöhessen.
A teljes film itt látható:
