1837-ben Pesti Magyar Színház néven született meg az ország első magyar nyelvű, állandó színháza, ami három évvel később aztán Nemzeti Színházzá változott, és megkezdte a vándorlását a város különböző részein: társulata előbb az Astoriánál (1840–1908, darabjai a város különböző részein tűnnek fel), majd a Blaha Lujza téren (1908–1964, az épület egy kis része ma is a föld alatt rejtőzik), azután pedig az erzsébetvárosi Hevesi Sándor téren (1964–2000) talált állandó otthonra, mielőtt elfoglalta volna mai helyét a Rákóczi híd pesti hídfőjénél.
A hátrahagyott, korábbi otthonok közül ma már csak az erzsébetvárosi áll, de az sem eredeti arcát mutatja, hiszen a háromszög alakú telken álló, 1897-ben átadott épület a közel százharminc éve újraéledő Magyar Színház otthonaként, historizáló arccal, magánszínházként született.
A Láng Adolf tervei nyomán megvalósult palota – aminek belső tereit a kalotaszegi népviselet ihlette – több lépcsőben alakult át: 1914-ben előbb a nézőterét bővítették, majd új előcsarnokot, valamint egy mennyezeti Kádár Béla-freskót kapott, ötven évvel később pedig elindultak a mai arcot eredményező munkák (Ázbej Sándor, 1964–1966), amit nyugodtan nevezhetünk újjáépítésnek, hiszen az Illés Gyula 757 darabból álló pirogránit képével a város felé néző tömbnek csak egy szinte elhanyagolható része élte túl az elmúlt közel százharminc évet.
Ezeket a nagy átalakulásokat most újabb követi – írja a Papageno, ami szerint mostanra lezárult a színház átnevezése – Pesti Magyar Színház helyett immár hivatalosan is csak Magyar Színház –, a ruhatár bővítése, a büfé és a mosdók korszerűsítése, valamint a Szalon átpozicionálása (ezentúl kulturális rendezvényeknek is helyet fog adni), a közeljövőben pedig élő növényzettel zöldítik az oldalhomlokzatokat, így az javítja majd a környék levegőminőségét és növeli a zöldterületet.
A következő egy évben ezt újabb fejlesztések követik, minek keretében
- minden, 1966 óta helyén álló nézőtéri ülőhelyet újra cserélnek, illetve
- fejlesztik a színpadtechnikát, így a világítási rendszert, valamint a forgószínpadot.
A városlakók számára a legnagyobb változást persze nem ezek, hanem a főhomlokzatot érintő változás jelentheti: a nagy kerámiaképre való rálátást, valamint a távlati képet ugyanis nagy mértékben rontaná egy
A terv részleteiről egyelőre semmit sem lehet tudni (ezekről Szabó Zoltán gazdasági igazgató sem beszélt a Színház Online-nak adott, friss interjújában), így nem világos, hogy a plusz zöldterületen kívül lesz-e bármilyen funkciója egy ilyen méretű bővítésnek, a festői Izabella utcára, valamint az ott közlekedő trolibuszokra, illetve járművekre való kilátás ugyanis kevés eséllyel ragadja majd meg a látogatók fantáziáját.
Szabó a már említett interjúban így foglalta össze mindezt, rámutatva arra is, hogy a fenti kép egyelőre csak egy koncepcióterv, nem pedig az elérendő célt mutatja:
Egyeztetve fenntartónkkal, különböző pályázati lehetőségeket kezdtünk feltérképezni, hogy forrást találjunk a színházunk modernizálásához. Különösen hangsúlyos szerepet kap a fenntarthatóság és zöldítés kérdése. Koncepciónk részeként célunk, hogy a külső homlokzatot egy új, innovatív kubatúrával és teljes élő zöldfelülettel borítsuk be. Ezzel nemcsak a környezetre gyakorolt káros hatásokat kívánjuk csökkenteni és a levegőminőséget javítani, hanem fontos szerepet töltenénk be a kerület zöldfelületének növelésében is, amely jelenleg korlátozott. Ez egy modern, előremutató irányvonal, melyben reméljük, hogy sikerül elegendő forrást találni és biztosítani az innovatív megújulás megvalósításhoz. Jelenleg az elbírálási folyamat közepén tartunk.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy
A pirogránit kép részben való takarásával egy műtárgy élvezeti értéke biztosan csökken majd, három másik azonban sokkal rosszabbul jár, hiszen biztosan el kell költöztetni őket.
Ezek egyike Hetesi Attila képzőművész egy az amfiteátrumok nézőterét idéző, íves betontömbre helyezett, bitumen maszkokból álló kompozíciója, a Folyamat (2015), a másik pedig Mihajlo Kolodko (Kolodko Mihály) A tizennégy karátos autó című, 2019 augusztusában helyére került munkája, amit mérete miatt nem mini-, hanem inkább midiszobornak nevezhetnénk.
A harmadik ezeknél jóval nagyobb méretű, mégis kevesebben ismerik: ez a Wesselényi és a Rejtő Jenő utcák sarkánál lévő AER, a Szövetség ’39 Művészeti Bázis 2010 végén helyére került műve. A kétezer-négyszáz levél alakú, rugós acéllap alkotta kompozíción a színház korábbi, illetve jelenlegi művészeinek neve olvasható.
A látványrajzon egy másik apró részlet is észrevehető: a Rejtő Jenő nevét viselő, apró utca már a forgalom teljes kizárásával működő, teljes értékű sétálóutcaként látszik, ilyen irányú tervről a kerület Önkormányzata eddig azonban még nem kommunikált, bár az ötlet hosszú ideje napirenden van.
A projekttel kapcsolatos kérdéseinkkel a színházat is megkerestük, esetleges reakcióikkal a cikket is frissítjük majd, vagy új hírben számolunk be a fejleményekről.