A parkszínpad sokáig minden volt, csak pop-rock koncerthelyszín nem. Bartók Színpadként nyílt meg 1959-ben; 1958-ban akarták átadni, ám a felmerülő nehézségek miatt egyéves késéssel avatták a Feneketlen-tónál. Honthy Hanna estjét még 1965-ben is így hirdették: „Legyen a Bartók-kertben Budán”, majd 1966-ban már az állt a plakátokon: Budai Parkszínpad (volt Bartók Színpad).
Ekkor még Maigret felügyelő megfilmesített történeteit is vetítették a nyári estéken, majd 1969-ben konkrétan a középpontba került a Budai Parkszínpad: kulturális szenzáció volt a West Side Story kihelyezett előadása. A Fővárosi Operettszínház társulata mutatta be Leonard Bernstein remekét – Vámos László rendezésében –, és a musical maradéktalan élményt nyújtó színre viteléről azt írta a Film, Színház, Muzsika: „Minek is nevezzük ezt a különös vibrálást, ezt a lúdbőröző elektromosságot, amely a West Side Story színpadáról a nézőtérre árad? Sikernek? Diadalnak? Másféle meghatározás illik ide. Talán ilyesmi: színházalapítás, honfoglalás.”
Az első önálló rockkoncerteket négy évvel később tartotta a parkszínpadon az LGT és a Gemini, bár a Bergendy és az Expressz már 1970-ben fellépett ott egy-egy esztrád műsor keretében.
Az 1981-es nagyhéten a Kosztolányi tér és környéke zsúfolt volt, legalább annyian tolongtak a kerítésen kívül, mint odabenn. A rajongó tömeg kinőtte a parkszínpadot, a Neoton pedig rosszul választott a Bojtorjánnal, mert az első este előzenekara fergeteges sikert aratott, hangulatilag is roppant magasra tette a lécet a Família előtt. A countryzenekar, amelynek az évben megjelent Csavargóének című albumából hat hónap alatt 56 ezer kelt el, 1981 októberében Independence város nemzetközi zenei fesztiválján lépett fel, majd tagjait Kansas állam díszpolgáraivá avatták. Az együttes Budán arról is énekelt:
Minden korban van valami, ami akkor és ott jó…
Nem is hittük volna hajdanán, mennyire igaz.
A Neoton még nagyobb nemzetközi karriert futott be: 1981 végén 42 állomásos japán turnét bonyolított, koncertenként 3000 dolláros gázsival. Ezen túl – a hivatalos elszámolás szerint – 430 ezer Neoton-hanghordozót adtak el Japánban, és a Holnap hajnalig című dal elnyerte a Yamaha-fesztivál első díját.
A Távol-Keleten arató magyar zenekar műsorára tűzte Kju Szamamoto Sukiyakiját, amely 1963-ban három hétig listavezető volt a Billboard amerikai magazin slágerlistáján. (Zalatnay Sarolta a Bergendy zenekar kíséretében így énekelte Qualiton-kislemezen: „Mi az a Sukiyaki, mondja meg ezt valaki!”) Eredeti előadója alig 43 évet élt, 1985. augusztus 12-én – 519 további áldozattal együtt – szörnyethalt a Japan Airlines Tokióból Oszakába tartó, de oda soha meg nem érkező, a Takamagahara hegynek csapódó repülőgépén.
A Neoton itthon viták kereszttüzében állt, s hiába nyomta a Caligulát, nem volt igazi császár. Noha 1979-es, 1980-as és 1981-es albumainak jó néhány száma – Ha szombat este táncol, Hegyi rabló, Santa Maria, Marathon, Don Quijote, Apám szólt, 220 felett, Caligula – széles körben népszerűséget szerzett, a csapat felfutását sokan annak tulajdonították, amit Erdős Péter, a szocialista Magyarország „popcézára” nyilatkozatban tudatott: „Csepregi Évával, a Neoton énekesnőjével a drezdai fesztiválon érzelmi kapcsolatba kerültem, ezért azonnal beadtam a lemondásomat. Visszautasították, de a Neoton anyagi ügyeiben azóta nem én döntök.”
A zenekarról úgy vélekedett:
Dalaik kellően kommerszek.
Ezzel együtt hiába ígérte 1978-ban, hogy „három éven belül világsztárunk lesz”, a Neoton japán hódítása után is kénytelen volt bevallani:
Arra a kérdésre, hogy immár van-e világsztárunk, a válaszom: nincs.
Viszont Dévényi „Tibi bácsi” (akkor még Tibor) letette a voksát a Neoton mellett: „A Budai Parkszínpadon bebizonyosodott – írta –, hogy a sok támadás ellenére él, létezik és sikert arat a Neoton-muzsika.”
A legsikeresebb korszakát élő Hungária Limbó-hintóval hajtatott a parkszínpadra, ahol a rock and roll party hódító, szédítő, mámorító volt. Az együttes minden házi- és nem házibulin megmozgatta a népet, Budán sem volt ez másként, még a Móricz Zsigmond körtéren is ezerrel ment a csörgés. Az eredeti „Hungiból” már csak Fenyő Miklós csavarta fel a szőnyeget, Csomós Péter, Matlakovszky Miklós, Sipos Péter és Tóth József helyett Novai Gábor, Kékes Zoltán, Fekete Gyula, Szikora Róbert, valamint a primadonna Penczi Mária (művésznevén: Dolly) vette körül az örökzöld Fenyőt.
Az együttes a parkszínpadon is bedobott mindent, tánckart, wurlitzert és Cadillacet, valamint megannyi vadító-andalító jampi számot, lehengerlő szöveget. Imponált a csókkirály, vakított a neonparádé, rángatott a Casino Twist, meghalt, aki a dizőzre nézett. A fergeteges fogadtatás ellenére multimilliomos nem lett a dzsesszdobos, mert Fenyő azt mondta 1981-ben:
Egy zenekar felszerelése másfél-kétmillió forintba kerül, és a cucc rezsije nagyjából évi 300 ezer forint. Sajátos hazai helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy az, aki szuper produkciót nyújt, szuper honoráriumot kapjon. Annak tehát, aki azért megy rockzenésznek, hogy meggazdagodjon, más pályát javasolok.
Az LGT jobb időt ajánlott volna magának, de esőnap nem volt, ezért októbert-novembert idéző szélviharban muzsikált tízéves jubileumán (1971. május elsején egy másik parkban, a budai ifjúságiban debütált). A parkszínpadra hathetes szovjet turnéról érkezett, aztán a londoni Abbey Roadon volt jelenése, de a legkülönösebb 1981-ben az lehetett, hogy a lengyelországi koncertjei egyikén bőrkabátosok parancsolták le a zenekart a színpadról, miután Wojciech Jaruzelski bevezette a szükségállapotot.
Budán a mámor állapota állt be, a helyszínt megtöltő közönség a zord klímában is átszellemülten csápolt. Karácsony Jánost sem zavarta a hideg, újra bejátszotta magát az LGT-be, értsd: a Legkiválóbb Gitárosok Társaságába. És jött a doktor, tizenhat fokban is tombolt az Ezüst nyár, a Locomotiv kemény volt, mint a Rolling Stones. A zenekart a szakmai zsűri az év együttesévé választotta – a Hungária előtt, amely elvitte a közönségdíjat a Hotel Menthol nagylemezzel együtt –, az év billentyűsévé és zeneszerzőjévé Presser Gábort, dobosává Solti Jánost avatta. (Dusán Sztevanovitynak, Karácsonynak és a Loksi című albumnak meg kellett elégednie a második hellyel Bródy János, Tátrai Tibor, valamint Koncz Zsuzsa Menetrendje mögött a szövegírók, a gitárosok, illetve az albumok versenyében.)
Miután elzakatolt a zenevonat, csöndes este következett, nem kis meglepetéssel. Szűcs Judith előénekese Ihász Gábor volt, aki kísérő zenekar nélkül, egy szál gitárral állt ki, és olyannyira lefegyverezte a publikumot, hogy Szűcsnek türelmesen várnia kellett, mert Ihászt visszatapsolták.
Te és én, egy kissé megváltoztunk
– dalolta az egyik Gábor a másikkal, Heiliggel, de mit dúdolna most Heilig, aki akkor 32 éves volt, manapság meg 74? Szegény Ihász pedig már 35 esztendeje nem él, néhány száma azonban köztünk van, mint a Múlnak a gyermekévek, az Állj meg, kislány, az Elsöpri a szél, az Elszáll a gondom vagy a Válaszolj nekem.
Szűcsnek nehéz dolga volt a maga javára fordítania a légkört, és nem is nagyon sikerült neki, jóllehet abban az időben egymás után három albuma lett aranylemez. Nem sokan tudják: számaihoz a szövegek többségét Várszegi Gábor írta. Ha ezt vesszük, a Gemininek kellett volna kísérnie az énekesnőt, ám az M7 együttes állt mögötte.
A Pesti Műsor üdvözölte Szűcsöt: „A sok külföldi meghívás miatt szinte már az idejét sem tudjuk, mikor lépett fel legutóbb Budapesten, és a személyes találkozást a sok pazar kiállítású tévéshow és a három népszerű nagylemez sem pótolhatta.” A budai műsor kevésbé tetszett emelkedettnek, a Magyar Ifjúság pedig leszólta Szűcs akkortájt megjelenő Ilyen ma egy lány című albumát: „A népes szerzőgárda tehetségéből kellő invenció nélküli, kissé jellegtelen művekre futotta.” E dalok zöme tényleg feledésbe merült, és hiába írt Somló Tamás a Nagy időről, alighanem az volt príma pályafutása leggyengébb kompozícióinak egyike.
Csoda történt, varázslat volt
– dalolta a parkszínpadon Judit, ám ezt kevesen vonatkoztatták az ő koncertjére az összességében nagy sikerű, ritka sorozaton. Amely a kutyavásárra emlékeztetett: egyszer volt Budán.
