Kultúra

Cannes-ban mutatják be minden idők legdrágább magyar filmszériáját, itt az első előzetes

NFI
NFI

A Hunyadi-sorozat alkotói a nemzetközi tévés piacot is becélozták – nem véletlen, hogy angol címet is kapott a széria: külföldön Rise of the Raven (azaz A holló felemelkedése) címmel fut. Ennek megfelelően októberben Európa egyik legfontosabb televíziós eseményén, a MIPCOM-on lesz a tíz részes sorozat premierje. Ez a rendezvény évente több mint száz ország televíziós szakembereit és a világ legnagyobb stúdióinak vezetőit hozza össze a francia Riviérán, Robert Lantos filmje pedig vörös szőnyeges bemutatót is kapott.

A legendás hadvezér életét, szerelmi életét és harcait feldolgozó monumentális eposznak ígért sorozat Bán Mór Hunyadi című regénysorozatának adaptációja. A Nemzeti Filmintézet (NFI) és a világ egyik vezető független filmes vállalkozása, a Beta Film GmbH közös finanszírozásában jött létre, és ez lesz minden idők legdrágább magyar produkciója: a tíz rész több mint 15,2 milliárd forint közvetlen állami támogatásban részesült, de az adókedvezményekkel összesen mintegy 22,5 milliárd forintra rúg a Hunyadira költött magyar adófizetői pénz.

A sorozat több mint 600 nemzetközi színész és kaszkadőr részvételével készült, akik ráadásul a saját anyanyelvükön szólalnak meg a kamerák előtt. A közlemény szerint nemcsak Hunyadit ismerhetjük majd meg, a széria „betekintést enged az akkori Európa dinamikus politikai életébe. A produkció követi a kor történelmi eseményeit, miközben lenyűgöző látványvilággal és izgalmas cselekménnyel tárja a nézők elé a soknyelvű kontinens világát.”

A Hunyadi egy olyan hős útját mutatja be, aki falusi fiúból rettenthetetlen harcossá, majd Európa megmentőjévé válik. Gyerekkorom óta lenyűgöz a déli harangszó története, és ezzel a sorozattal lehetőségünk nyílik, hogy a nekünk magyaroknak egyértelmű történetet most az egész világgal megismertessük

– idézi a közlemény Robert Lantost, a sorozat kanadai-magyar vezető producerét.

A főszerepekben Kádár L. Gellért (Hunyadi Jánost alakítja), Rujder Vivien (a feleség, Erzsébet szerepében), Törőcsik Franciska, valamint Laurence Rupp, Giancarlo Giannini és Karel Roden láthatóak. A sorozat részeit Robert Dornhelm (Mária Terézia, Háború és Béke), Nagypál Orsi (Csak színház és más semmi, Terápia, Nyitva), Szász Attila (Örök tél, Apró mesék) és Lengyel Balázs (Aranyélet, Lajkó – Cigány az űrben) rendezték.

Várhatóan 2025 első negyedévében kerül képernyőkre, Magyarországon a TV2 mutatja be. Az első elérhető előzetes alább látható:

Kapcsolódó
Rujder Vivien: Féltem, hogy mindig úgy leszek képernyőn látható, mint bunkó menő csaj
Míg sokan évekig próbálkoznak, őt elsőre felvették a Színművészetire: mint mondja, bevált az esélytelenek nyugalma. Azóta két fronton is kitört skatulyáiból: színpadon mélyül, filmen lágyul. Rujder Viviennel beszélgettünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik