Kultúra

Hogyan hatott a népzene Bródy Jánosra, Presser Gáborra vagy Lovasi Andrásra? – itt az Akkord című film első előzetese

Vertigo Media
Vertigo Media
Október 24-én érkezik a mozikba Kempf Márta Anna legújabb filmje, az Akkord, itt az első előzetes.

Október 24-én érkezik a mozikba Kempf Márta Anna legújabb filmje, az Akkord. A rendezőnőnek ez a második dokumentumfilmje a tavalyi Varrat után, ezúttal a magyar tetoválástörténelem helyett annak járt utána, hogyan találkoztak először a népzenével, táncházzal ismert zenészeink, és miképp hatottak ezek művészetükre.

A filmben a magyar zene olyan kiválóságai szólalnak meg, mint Agócs Márton, Bródy János, Csík János, Ferenczi György, Kelemen László, Kiss Tibi, Kováts Gergő, Lábas Viki, Lovasi András, Majorosi Marianna, Paár Julianna, Pál István „Szalonna”, Presser Gábor, Szabó Attila, Szabó Balázs és Takács Dorina (Дeva).

Bródy János az Átkozott féltékenység című dal születését és az Illés népzenei vonatkozásait idézi fel; Presser Gábor a népzenéhez való vonzódásáról beszél; míg a Csík zenekar és Kiss Tibi a Most múlik pontosan című dal formálódásáról, a Csík zenekar és Lovasi András pedig a közös zenélésükről is mesél.

A film kapcsán a rendező úgy fogalmazott:

A zene és főképp a népzene az egyik legzsigeribb és legelemibb kifejezési módunk. Hordozzuk, magunkra formáljuk és ma már egyre szabadabban megosztjuk, és talán ez a legszebb benne, hogy összeköt, vigasztal, részünkké válik.

Alább látható a film előzetese:

Az Akkord közvetlen állami támogatás nélkül, Kárpáti György és Berta Balázs produceri közreműködésével készült, és a Vertigo Média magyar audiovizuális kultúra feldolgozásával foglalkozó sorozatának része: a magyar videókorszak (Volt egyszer egy téka), a honi képregénykultúra (Volt egyszer egy képregény), a magyar szinkron (Magyar hangja…) és a hazai tetováláskultúra (Varrat) után a magyar népzenéről szóló Akkord a Vertigo Média ötödik dokumentumfilmje a témában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik