Kultúra

Piranhák leptek el egy londoni rendőrbódét

HENRY NICHOLLS / AFP
HENRY NICHOLLS / AFP
Banksy újra akcióba lendult, ezúttal egy rendőrségi megfigyelőállomás festett át.

Elemében van korunk leghíresebb és legrejtélyesebb street art művésze, Banksy, akinek egy hét alatt hét különböző műve jelent meg London utcáin. A múlt hétfőn indult sorozat láthatóan tematikus, és az állatokra koncentrál, ugyanis volt már köztük

  • kecske,
  • két elefánt,
  • két pelikán,
  • három majom,
  • valamint egy magányosan üvöltő farkas.

Vasárnap pedig arra lettek figyelmesek a járókelők, hogy egy rendőrségi őrbódé akváriummá alakult át, és piranhák úszkálnak benne.

A friss mű stilisztikailag különbözik a korábbi állatsziluettektől, mivel ez egy realisztikusan kidolgozott festmény, amely a jelek szerint áttetsző festékszóróval készült, így egyből fotózkodni is kezdtek vele az emberek.

A londoni rendőrség közölte, hogy tudomásuk van az őrbódé megrongálásáról, és kapcsolatban állnak a dobozt tulajdonló hatósággal, a City of London Corporationnel.

Korábban látták, amint a vállalat egyik dolgozója elbarikádozta a bódét, és arra kérte a nézőket, hogy ne álljanak az úttesten a bódé közelében.

Jelenleg annak lehetőségein dolgozunk, hogyan lehetne a műalkotást megőrizni

– mondta egy szóvivő.

Az őrbódé egyike azoknak a ’90-es években felállított megfigyelőállomásoknak, amelyekből a rendőrök monitorozták a forgalmat az IRA támadásainak megelőzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik