Kultúra

Egy híres firenzei szobrász Mátyás megrendelésére készített márványoltárának darabjai kerültek elő Visegrádon

Pazirik Informatikai Kft.
Pazirik Informatikai Kft.
Lenyűgöző felfedezés!

Néhány héttel ezelőtt beszámoltunk már arról, hogy a Visegrádon folyó feltárások során a régészek a palotával szomszédos teniszpálya alatt a Zsigmond király alapította ferences kolostor templomának maradványaira bukkantak, most azonban további részletek derültek ki a talajszint alá egyre mélyebben behatoló szakemberek eredményeiről.

A Mátyás Király Múzeum hétfőn, késő este közzétett Facebook-posztjában arról írt, hogy az ásatás első szakaszában több mint száz darab későgótikus boltozati bordát emeltek ki az egykori kriptából, azok alatt pedig a templom gótikus, mérműves ablakainak kő- és üvegtöredékeire, valamint

számos, fehérmárványból faragott reneszánsz szobortöredékre, illetve két, jórészt ép, kerubokat ábrázoló szoborkonzolra bukkantak, amik a templom egykori főoltárához tartoztak.

A felfedezés hatalmas eredmény, hiszen Magyarországon korábban soha nem kerültek még elő ilyen minőségű, illetve ilyen jó állapotú itáliai reneszánsz szobrok, sőt, itt az alkotó is ismert: Hunyadi Mátyás megrendelésére, az 1480-as években született elemek ugyanis a firenzei quattrocento szobrászat egyik legfontosabb alakja, az uralkodó és felesége, Aragóniai Beatrix legtöbbek által jól ismert márvány portréit is jegyző Benedetto da Maiano (1442-1497)

műtermében születtek. Maiano neve talán kevesek számára cseng ismerősen, pedig munkáival nem csak Firenze előkelő épületeinek belső tereit, de azok város felé mutatott arcát is megváltoztatta: a Nagykörúton is lemásolt Strozzi-palotát ugyanis (1489, munkáját halála után Cronaca folytatta) építészként jegyzi.

Az épületet – így az oltárt is – a török hódítást kísérő háborúk pusztították el: Visegrád 1544-ben került török kézre, a végleg elhagyott épület állva maradt falai és boltozatai azonban csak később, az elemek rombolása előtt meghajolva omolhattak be.

A nemrég előkerült tárgyak a Pazirik Studio videójában, számtalan szögből láthatók:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik