Kultúra

Visszatér a Libri Irodalmi Díj, de mostantól az eladási listák diktálnak

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Szakmai zsűri helyett a vásárlókra bízzák a döntést.

Azt követően, hogy 2023-ban gazdasági megfontolások miatt nem osztották ki a Libri Irodalmi Díjat, a cég bejelentette, hogy idén nemcsak visszatér az elismerés, de jóval több, összesen tizenegy kategóriában osztanak díjakat. A legszembetűnőbb újítás azonban az, hogy az eladási listák alapján osztják a díjakat.

Az elismerést idén 2023 legnépszerűbb könyvei kapják meg, az elismerést június 14-én az Ünnepi Könyvhét eseményeihez kapcsolódva adja át a könyvkereskedő.

Együtt olvasunk – ez az idei évünk jelmondata. Szeretnénk, ha a könyveken keresztül valódi közösségek kialakulását segíthetnénk, éppen ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy az idén visszatérő Libri Irodalmi Díj odaítélésében a korábbiaknál hangsúlyosabb szerepet kapjanak az olvasóink. A megújult elismeréseknél az eladási listákat vettük alapul, így a díjakat tulajdonképpen a vásárlók ítélik oda az általuk leginkább kedvelt szerzőknek és műveknek

– idézi a közlemény Ludvig Orsolya Stefanie-t, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatóját.

A kormányközeli a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány leányvállalata tavaly júniusban szerzett többségi részesedést a Libriben, amelyet követően több író is elhatárolódott a cégtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik