Délután kettő van, már ettem tökéletes tejesbárány-flekkent és durbincstatárt, egy hasonlóan kiváló agyvelőt és kóstoltam nyerstejből készült, masszívan zsíros erdélyi házi tejfölt, valamint egy csurom vizes esőkabátban állok. Az iménti öt paraméterből bármelyik három elég volna, hogy értő olvasók beháromszögeljék: ez kizárólag a Gourmet Fesztivál lehet.
Az írott történelem leginkább sztereotipikusan budai fesztiváljának és -ünnepének szociokulturális alapvetéseit már tavaly részletesen végigvettük, nincsen ok frissíteni rajta. Illetve egy okból mégis: a pénteki nyitónapon kora délután, ormótlan Maserati logós teniszpólóban érkező úr örökre megnyerte az öltözködési versenyt – ha kiöltözött, azért, ha ez részéről egy sima hétköznap délután, akkor meg azért.
Kóstolni vagy mutatkozni?
Közép-Hedónia éves ünnepe rendre kap valamilyen tematikát is: idén a női energiák azok, de talán nem a patriarchátus szószólója vagyok, ha azt mondom, hogy ez nem tűnik meghatározónak körbe-körbe járkálva a Millenárisra kitelepülő éttermes, cukrász- és bárstandok között, inkább a színpadi műsornak és a workshopoknak ad egy ívet. Viszont a másik idei csavar: hogy lehetőség szerint minden étterem készüljön egy 2500 forint környéki ajánlattal is, rá is fért a fesztiválra, és jót is tesz neki. Rendkívül beszédes, ki az, aki megúszni akarta a kihívást, és ki az, aki vendégei érdekében kreatívan megfejteni.
Ismétlésképpen, a Gourmet-n háromféle alapstratégiát lehet követni:
- Azoknak, akik szeretnének és képesek időről időre köznapi szemmel szürreális összegeket egy étteremben hagyni, beleszagolni drága helyek konyhájába, hogy beazonosítsák, a következő nagy alkalomkor melyik legyen az életükben a következő drága hely
- Azoknak, akik bérből és fizetésből élnek, egy helyen kóstolni meg a felhozatalt (elsősorban a Budapesten kívülit, ahova nem lehetséges csak úgy beugrani egy ismerkedő fogásra), hogy tudják, merre lesz érdemes legközelebb járni
- Azoknak, akiknek pénz nem számít, apránként belakni olyan helyeken, amik egész évben két kilométernél közelebb vannak hozzájuk, és amely helyeket a nevük helyett a tulajdonos/séf keresztnevén emlegetnek, majd nyaknál fogott, 30 ezer forint fölötti pezsgőkkel flangálni fesztiválszerte
A harmadik, néptelennek nem mondható csoportnak csak jó szórakozást tudok kívánni, de az első kettőnek írtam az első nap alapján egy szubjektív és messze nem teljes körű listát.
A legjobb húsok
A székelyudvarhelyi Páva tejesbárány-flekkenje elementáris húsélmény. Van hozzá egy pityóka (ejtsd: krumpli) saláta, de a lényeg a hús és a tökéletes pecsenyelé. Trucza Adorján tulajdonosnak még kóstolás előtt megvallottam, hogy azért pár hónapos korú állatok elfogyasztásánál megremeg a kezem (vagy utána: legutóbb Olaszországban nem sikerült elsőre kiszótáraznom a „kecske” mellé a „gidát”, akkor is nagyon jól jártam vele), mire rendes erdélyiként úgy nézett rám, mintha egy hentesüzletben osztogatnám a szórólapokat, hogy a húsevés bűn. Adorján egyben a Taste of Transylvania fesztivál főszervezője is, itt az Udvarhelyhez nem éppen közeli, partiumi Carassia pezsgőkkel és egy vinetás, azaz padlizsánkrémes standdal együtt, szomszédos standokon szerepelnek az erdélyi fesztivál zászlaja alatt. A vinetás standot pénteken nem nagyon dongták körül, pedig nem csak kultúrmisszió és best buy a helyben égetett és bekevert padlizsán, de súlyosabbá vált borozások esetén életmentésre is alkalmas. A szintén kemencében sült töltött puliszkát pedig nyerstejből készült házi tejföllel lapátolják meg, hasonlóval sem volt még dolgom.
A flekkennel azonos ligában indul a gyöngyösi Bori Mami hidegen, de meleg pecsenyelével tálalt borjúszíve, még ha a céklás-gombás-májas körete mellékszereplő is marad a tálon. Simán dobogós lenne, ha nem verné meg a művészien tálalt velős pirítós, gőzölt-sült agyvelőgombóccal, paradicsom tuille-lel, kápiakrémmel, fokhagymás majonézpettyekkel, paradicsomporral és salsával. Éppen zuhogott, úgyhogy a készítők szeme előtt demonstráltam, hogy elég nehéz szépen enni, de a második villa után el is engedtem ezt a szempontot.
A harmadik határozott ajánlásom a Kristinus borbirtok étterméből jön: a kéthelyi Lokál47 vadas marhaszegyét saját nevelésű marhából, jókora, jólesően faggyús hússal és a szokásos ovis répapüré helyett kellemesen savanykás, mustármagos, gazdag szósszal adják. És tavaly már megírtam, hogy a belépőjét fecsérli, aki egy ilyen fesztiválon nekiáll hamburgerezni, de a debreceni Next Bisztró marhahegyes szendvicse utánam kiabált egy késői órán: a göngyölt hússal és lilakáposztával összepirítva indokolt esetben az is simán megérős.
Meglepetés a Greshamből
Nem a hivatalos tematika része, de váratlan sűrűségben bukkannak fel a különböző standokon polipos fogások. Abban a párhuzamos univerzumban, ahol szponzorálja ezt valaki, azokból is lehetett volna egy miniversenyt hirdetni, ebben a valóságban viszont maradtam a két-háromezres ligában, hogy kiderüljön, ott is van élet, sőt. Kipakolt a pár éve többedszerre megújult Gundel, akiknek a füstölt pisztrángja nemcsak értelmezhető méretű előétel, de megőrizte a halízét is, épp csak megkapta a füst, és hozták az ikonikus desszertek (a palacsinta és a Rákóczi túrós) aktualizált formáit is.
Váratlan színfoltnak bizonyult a Four Seasons étterme, a Kollázs, amit egy évtizeddel korábbról úgy raktároztam el, mint éltes korú külföldi turistákra belőtt biztonsági szállodaéttermet, csakhogy azóta levezényeltek egy teljes rendszerváltást, úgyhogy van mit megmutatniuk. A tálalás pillanatában összekevert, narancshéjas, turbolyás durbincstatár ideális nyitóétel, annak is 3-massal kezdődik az ára és nem is aprózzák el. A csírával, hüvellyel és créme fraiche-sel tálalt borsókrémlevesnek átható tavaszíze van, és bár nem merítettem nagyot a fesztivál desszertjeiből, a fődíjat nyugodt szívvel a masszív, de egyáltalán nem túláradóan édes Paris Brestjüknek (itt pisztáciakrémmel és -textúrákkal töltött kerek, égetett tészta) ítélem.
A Bortársaság idén először külön ráfeküdt a natúr borokra is, a sötétedéssel arányosan hagyományosan fesztivál-szívcsakrává változó Kreinbachernél pedig idén ritkán látható és egyébként is limitált szériás, csontszáraz magnum pezsgők viszik a prímet.
