Kultúra

Az SZFE szerint nem gond, hogy Orbán-idézettel felvételiztettek, mert Gyurcsány böszmesége is feltűnt a kérdések közt

MTVA/Bizományosi: Balaton József
MTVA/Bizományosi: Balaton József
Sőt, egy kádári gondolatnak is jutott hely.

Hétfőn délelőtt Molnár Áron, a működését felfüggesztő noÁr mozgalom Instagram-oldalán számolt be arról, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) televíziós műsorkészítő szakának felvételijén egy Orbán Viktor-idézetet kellett felismerni.

A helyes megoldás a „Magyarországon a történelem során megtanultuk, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül”-gondolat volt – mondta el Molnár, aki hozzátette: a kérdések közt később a sorkatonai szolgálat szükségességéről, illetve arról is szó esett, hogy a felvételiző döntési helyzetben mit változtatna az országon.

Utóbbi az aktivista szerint

azért is csodálatos kérdés, mert pár kérdéssel ezelőtt egy Orbán-idézetet kellett behúznod helyesen.

Molnár hozzátette: mindez egy gigantikus problémára mutat rá, hiszen a példák szerinte egyértelműen mutatják, hogy a leendő diákok általános műveltsége, olvasottsága, illetve tájékozottsága helyett a hűségükre, illetve lojalitásukra kíváncsiak.

Miért a felvételizőknek kell kockáztatniuk a saját sorsukat, hogy ha a saját elveik szerint cselekednek? Anno az egyetem jelenlegi vezetője, a Nemzeti Színház igazgatója azzal az érvvel foglalta el többek között az egyetemet, hogy ott ideológiai nevelés zajlik. Soha nem volt a régi, szabad egyetemen ilyen… A kőkemény ideológiai átnevelés most zajlik, pofátlanul!

– mondta, szavaira pedig most az intézmény a HVG kérésére reagált.

Az SZFE válaszában kijelentette: a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet által lebonyolított felvételi eljárás politikai ideológiától mentes volt, a szakon azonban az alapműveltség mellett

a közéleti tájékozottság is különös jelentőséggel bír, így ezzel kapcsolatos teszteket is alkalmaznak.

Az orbáni mondattal kapcsolatban hozzátették: az egy idézet-összepárosítós feladatban tűnt fel, Steve Jobs, J. F. Kennedy, Szent II. János Pál pápa, Kádár János, Antall József, Winston Churchill, illetve Gyurcsány Ferenc egy-egy sorával együtt.

Utóbbitól a következő mondatot tartották fontosnak:

Olyan böszmeséget követtünk el, amilyenre Európában még nem volt példa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik