Közel nyolc éve már, hogy Vlagyimir Putyin orosz állampolgárságot adott az egykori hollywoodi akciósztárnak, Steven Seagalnak, aki az útlevelét jó eséllyel magától a vezetőtől vehette át. A színész 2018 nyarán aztán Oroszország kulturális nagykövete lett, két évvel ezelőtt pedig már Putyin szövetségeseivel együtt, Moszkvában ünnepelte a hetvenedik születésnapját.
Mindezek fényében talán már nem is teljesen meglepő, hogy a brit Mirror szerint a magát „egymillió százalékban” orosznak valló, a Krím megszállását, illetve az ukránok elleni háborút egyaránt támogató, tavaly a Barátság Érdemrenddel is elismert színész ma
ezt pedig az AFP fotóügynökség adatbázisában feltűnt képek is megerősítik:
![Steven Seagal is feltűnt Putyin keddi beiktatásán 1](https://s.24.hu/app/uploads/2024/05/000_34qz9d4.jpg)
A lap hozzáteszi:
az országot pedig a tervek szerint 2030-ig biztosan ő irányítja majd.