Az 1956-os események a második világháború utáni Magyarország legnagyobb kivándorlási hullámát indították el, hiszen az eseményeket elindító október 23-át követő hat hónapban kétszázezren döntöttek úgy, hogy döntően Ausztria, illetve Jugoszlávia felé indulva hagyják el a hangyabollyá vált településeket. A kormány által disszidensnek nevezett emigránsok közül 1957 nyaráig – a Kádár-kormány amnesztiáját kihasználva – végül 11 ezren tértek haza, a legtöbben azonban az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, vagy épp Németország felé folytatták az útjukat.
Ez az eseménysorozat vezetett aztán többek közt ahhoz, hogy az ENSZ 1959-1960-at a Menekültek Világévévé tette: a kezdeményezéshez 1959 júniusában máris 52 ország csatlakozott, az államok egyre növekvő sorának a Magyar Népköztársaság azonban értelemszerűen sosem lett a része, hiszen a forradalomról hosszú időn át beszélni sem volt tanácsos.
A nyugati világban az emlékév apropóján számos országban születettek beszédes bélyegek – így volt ez Ausztriában is, ahol a Törökbálintról indult Rudolf Tóth (1918-2009) és Adalbert Pilch (1917-2004) terveztek erős darabot az Osztrák Postának, rajta
A magyar postahivataloknak ez a kép már túl sok volt – egy, a magyar-osztrák határt 1960 nyarán legalább háromszor átlépő, a bélyeget magán viselő levelet ugyanis szimplán csak visszairányítottak a feladóhoz.
Az Innsbruckból indított, a HT Aukciósház egy közelmúltbeli árverésén feltűnt küldemény rövid idő alatt bejárhatta a Tirol szívéből Magyarországig tartó utakat, egy ponton azonban a következő megjegyzés került rá:
Entschuldige bitte, die Post von Ungarn will diese Marke nicht der Brief ist wieder zurückgekommen!
azaz
Elnézését kérem, de a magyar Posta nem akarja [elfogadni] ezeket a bélyeget, így a levél ismét csak visszajött.
A sorokat jó eséllyel nem egy postai dolgozó, hanem a feladó innsbrucki címén élő férfi (neve a boríték másik oldalán olvasható) írhatta a papírra, majd valószínűleg egy újabb borítékban elrejtve, immár más bélyeggel újra postára adta.
