Ha az uralkodók váltják is egymást a brit trónon, egy dolog mindig állandó: a példátlan érdeklődés a királyi család iránt. Míg a briteknek ez egyrészt a monarchia hagyományainak tiszteletét jelenti, másrészt egy hús-vér szappanoperát, az utóbbi évtizedekben a világ többi részét is egyre jobban izgatja, mi folyik a Buckingham-palota falai között. Erre tett rá sok lapáttal A korona című sorozat, amely épp oda kalauzolt, ahová lehetetlen belátni, és amely az utolsó évadokat leszámítva okosan egyensúlyozott a magánéleti vonal és a történelmi perspektíva között. Meghan Markle és Harry herceg házassága, majd a távozásuk a királyi családból, illetve az, hogy a sajátos kibeszélőshow-ként a Netflixen panaszkodták ki magukat, végleg elérte, hogy a csapból is a királyi család folyjon, András herceg szexbotrányával pedig súlyos folt esett a királyi család intézményén.
Aligha lehet csodálkozni azon, hogy újabb alkotás szövi tovább azt a történetet, amelyet A korona nem fog: II. Erzsébet kedvenc fiának bukását. Az Interjú a herceggel simán elmenne egy hosszabb résznek A koronából, megvannak benne ugyanis a remek színészek, az immár a történelem részét képző fejezet különleges szempontból történő bemutatása. A hasonlóság nem véletlen: az a Philip Martin rendezte, akinek hét epizódot köszönhetünk A koronából.
András történetét rengeteg szempontból meg lehet fogni, az Interjú a herceggel azonban egy kivételesen jó perspektívát választ, azt a hírhedt interjút, amelyet András adott a BBC-nek 2019-ben. Az interjú, amelyről a herceg azt hitte, kihúzza majd a bajból, végül nemcsak örökre eltemette, de érdekes médiatörténeti mérföldkő is lett. Ennek bemutatásához pedig Sam McAlister Scoops című, 2022-ben megjelenő könyve szolgáltatta az alapot.
Az, hogy az Interjú a herceggel a média szemszögéből vizsgálja András bukását, egy rakás olyan sorozatot és filmet eszünkbe juttathat az elmúlt évekből, amelyekben a kulisszák előtt és mögött dolgozó nők tesznek rengeteget azért, hogy a szexuális bűntényekben nyakig mocskos, ám a státuszukból fakadó érinthetetlenségük miatt továbbra is magas tisztséget betöltő férfiakat buktassanak meg. Az egykori Fox-vezér Roger Ailesről film (Botrány) és sorozat (A legharsányabb hang) is készült, a Morning Show pedig fikciós keretek közt járta körül a témát. Mindezek a média fogaskerekeit és az azokat működtető mechanizmusokat tárták fel, az Interjú a herceggel is erre törekszik. Nem meséli el a kezdetektől a végéig András történetét, mégis nagyon jó keretet választ: azzal kezd, hogy egy paparazzo 2010-ben lefotózza New Yorkban az Jeffrey Epstein házából távozó, majd a később pedofíliával és szexkereskedelemmel vádolt üzletemberrel sétáló Andrást. Ekkor még nem is tudja, később mekkora jelentőségük lesz a képeknek, majdnem tíz évvel később kulcsszerepet játszanak abban, hogy a hercegnek a BBC kamerái előtt kellett magyarázkodnia.
Ehhez olyan gyakorlatias okok is kellettek, hogy a BBC-nél óriási leépítések legyenek, és a film alapjául szolgáló könyv szerzője, McAlister, aki akkoriban a csatornánál dolgozott producerként, kétségbeesetten kereste azt a sztorit, ami igazán nagyot szól majd. A történelmet író fülessel indul tehát minden, és igazi kommunikációs taktikázással folytatódik, a herceg csapata minden követ megmozgat, hogy az egyre dagadó PR-katasztrófából kimosdassa őt, A helyzet akkor válik menthetetlenné, amikor Epsteint lecsukják, és lépni kell. A film jól mutatja be a színfalak mögött tevékenykedő McAlister szerepét, aki remekül helyezkedve veszi rá a herceg magántitkárát, Amanda Thirsköt, majd Andrást is arra, hogy menjen bele a dologba. Médiaszempontból érdekes a morális vetülete az ügynek: vitathatatlan az a motiváció, hogy a BBC egy újabb szenzációs dobásra hajtott, és láthatóan egy herceg megfűzése annak számít, ám a film érthető módon úgy meséli el a sztorit, hogy az interjút tető alá hozó nők önnön szakmai motivációja igazságszolgáltatássá alakul.
A herceg aztán azzal a naiv önhittséggel ül le Emily Maitlisszel a kamerák elé, hogy a királyi család tagjaként szent és sérthetetlen, hogy aztán egy olyan interjút hozzon össze, amit valószínűleg évtizedekig tanítani fognak az egyetemeken, mint elrettentő példát. A film egy az egyben újrajátszatja Gillian Andersonnal és Rufus Sewell-lel a beszélgetés legsarkosabb pontjait, azt, amikor András a közös fotó ellenére azt állítja, hogy nem emlékszik az őt vádló Virginia Giuffre-ra, pizzériákról és izzadásról beszél, és kategorikusan mentegeti magát.
De közben a kulisszák mögé is néz: az egyre elképedő arcokra a súlyosabb mondatoknál, és András csapatának teljesen érthetetlen tétlenségére, akik tökéletesen leképezték azt, hogyan ne reagálj, ha ügyfeled éppen örökre elássa magát egy tévéfelvételen. A legmegdöbbentőbb rész azonban akkor következik, amikor a kamerák leállnak:
Az Interjú a herceggel nem András filmje, hanem a bukásában szerepet játszó nőké: nem az áldozatoké, azokról nem sok szó esik, hanem Maitlis, McAlister, kisebb részben Esme Wren, a műsor készítőjének közös munkájáé. És Thirské, akit naiv jóhiszeműsége és elvakult rajongása a herceg iránt motiválta abban, hogy bebizonyítsa: Andrást mindenki szereti, ezt pedig meg kell mutatni a világnak. Nincs kétség afelől, hogy a herceg maga is ebben élt, hiszen ebben a hitben is nevelték fel: a kiváltságos aranyifjú, édesanyja kedvence, aki bármit megtehet. A film ennek megfelelően kissé bárgyú idiótaként ábrázolja a herceget, aki tökéletes álomvilágban él, és minden jelenetben megemlíti a „mommyt.”
Ezt alátámasztandó belekerült a filmbe egy olyan jelenet is, amely azonban meglehetősen öncélúan lóg ki az egész sztoriból: anélkül is tökéletesen átjött volna a filmből András gyermetegsége, hogy egy szobalánnyal ordibál, amiért az rosszul pakolta fel az ágyára a plüssmackókat. Ennél sokkal megrázóbb módon szemlélteti András habitusát az, amikor értetlenkedik: miért épp Epstein barátsága érdekli a világot, miközben Jim Saville-t (brit médiaszemélyiség, akiről halála után derült ki, hogy többszáz pedofil bűncselekmény köthető hozzá) sokkal jobban ismerte? Végül aztán akkor éri a királyi udvarban körülrajongott, saját alternatív valóságában élő herceget a felismerés, amikor anyaszült meztelenül áll a tévé előtt.
A cikk címében szereplő állításra pedig letaglózó dilemmát és egyben választ is sugall a film: mit érezhet vajon nagyobb baklövésnek, az interjú elvállalását, vagy azt, hogy kiskorúval szexelt, aztán nyilvánosan hazudott róla?
Teljes lecsupaszításról azonban szó sincs, az Interjú a herceggel nem megy igazán mélyre. Annak ellenére, hogy jól eltalált szempontból ragadja meg a sztorit, kicsit tankönyvszagúan mutatja meg, ahogy három erős nő eléri, hogy egy egyébként is debilnek ábrázolt herceg komplett idiótát csináljon magából. Az erős színészgárda ellenére sem Billie Piper, sem Anderson nem kap lehetőséget arra, hogy a kissé egysíkúra írt női karakterekből többet hozzanak ki. Egyedül talán Sewell kap némi játékteret, csak rá meg annyira életidegen műtokát ragasztottak, hogy hiába hozza tökéletesen András herceg sűrűn pislogó zavartságát, nehéz elvonatkoztatni a kizökkentő külcsíntől. Ha nem is feltétlenül kiemelkedő, témáját tekintve fontos film az Interjú a herceggel, amely azonban inkább fért volna el egy közepes epizódnak A koronában.
Interjú a herceggel (Scoop), 102 perc, 2024, Netflix. 24.hu: 6,5/10
