Kultúra

Robert Downey Jr. annyit kereste Jeremy Rennert a balesete után, hogy olyan volt, mintha járnának

Jung Yeon-je / AFP
Jung Yeon-je / AFP

Jeremy Renner, akit tavaly januárban elgázolt saját héttonnás hókotrója, arról beszélt egy friss interjúban, milyen sokat segített neki a felépülésben barátja, Robert Downey Jr. Renner a People magazinnak azt nyilatkozta, Bosszúállók-beli kollégája olyan sokat hívta FaceTime-on, hogy már szinte olyan volt, mintha járnának.

Haver, az a legfontosabb, hogy jól nézzél ki. Mindegy, hogy érzed magad, amíg jól nézel ki

– elevenítette fel Renner, Downey Jr. milyen viccekkel igyekezett tartani benne a lelket. Azt is közölte vele, ő és a felesége is nagy rajongói Renner Kingstown polgármestere című sorozatának, ezért már csak amiatt is fel kell gyógyulnia a színésznek, hogy leforgathassa a sorozat befejezését.

Súlyos balesetéről Renner többek között a 24.hu-nak is beszélt. Robert Downey Jr.-hoz fűződő barátsága annak apropóján került újra szóba, hogy Downey Jr. március elején Oscar-díjat nyert az Oppenheimerben játszott mellékszerepéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik