Kultúra

Beperelte az Operát a büfét korábban működtető Zsidai Csoport

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A cég szerint az Operaház „mondvacsinált" okból az egyik pillanatról a másikra szüntette meg a szerződésüket, majd kizárták a dolgozóikat az épületből.

Jelenleg is perben áll az Operaházzal az intézmény büféjét korábban üzemeltető Zsidai Gasztronómiai Csoporthoz tartozó Opera Gasztronómia Kft. A lapunknak eljuttatott közlemény szerint a cég 2015-ben a közbeszerzésen nyerte el a jogot arra, hogy az intézmény teljes gasztronómiájának működését biztosítsa. A határozott idejű szerződés eredetileg 2030. augusztus 30-ig állt fenn.

Az Operaház azonban ennek ellenére 2023 októberében felmondta a szerződést, a cég szerint „mondvacsinált” okokból.

A felmondás oka egy jogszerűen nem létező fizetési felszólításra való hivatkozás volt. A felmondás valódi oka pedig, hogy az Operaház korábbi döntését megváltoztatva saját hatáskörben, saját maga akarta üzemeltetni a gasztronómiai egységeket, akár olyan áron is, hogy a határozott idejű szerződést jogellenesen felmondja. Októberben nemcsak hogy felmondták a szerződést, de önhatalommal kizárták kollégáinkat az Operaház területéről, bírósági döntés bevárása nélkül átvették a kizárólagosan társaságunkat megillető területeket, ingóságainkat ott tartották, beruházásainkkal nem számoltak el

– írják a közleményben. Hozzáteszik: a jogellenes felmondás miatt egy peres eljárás van folyamatban az Opera Gasztronómia Kft. és az Operaház között, és amennyiben nyernek, kártérítési igénnyel fognak élni.

Emellett arra is kitérnek, hogy az Operaháznak 100 millió forint nagyságrendű tartozása van a nem megfelelő és késői átadás miatt, „mely tartozás rendezési lehetőségeiről éppen folyamatban volt egy igazgatói szintű egyeztetés a felmondás idejében, a főigazgató az érdemi egyeztetést megszakítva döntött a felmondás mellett.”

A cégnek arról van tudomása, hogy jelenleg az Opera Gasztronómia Kft-nek érvényes működési engedélye van, amely akkor szűnik meg, ha az Operaház jogerősen pert nyert. Ennek értelmében úgy vélik, hogy az Operaháznak jelenleg nincs a büfékre vonatkozóan érvényes működési engedélye. A Zsidai Csoport szerint a jelenlegi gasztronómiai bevétel jóval kevesebb, mint amennyi az Opera Gasztronómia Kft. által fizetett bérleti díj és jutalék lett volna, de azt is nehezményezik, hogy nem üzemeltetik az Opera Cafét, amely a működtetésük alatt „Budapest egyik ékessége” volt.

Lapunk megkereste az ügyben az Operaházat is, a cikk publikálásáig nem kommentálták az Zsidai Csoport által közzétett információkat, ám amennyiben ez megtörténik, közzétesszük az álláspontjukat.

Frissítünk!

Az Operaház időközben reagált a Telexnek: mint írták, a “Magyar Állami Operaház az Opera Gasztronómia Kft. a tényekről szóló, számos csúsztatást, megalapozatlan feltételezést és hamis állítás megfogalmazó közleményét a folyamatban lévő bírósági eljárásra tekintettel nem kívánja érdemben kommentálni. Ami valóban tényszerűen állítható, hogy az Opera Gasztronómiai Kft.-vel kötött szerződés jogszerű felmondásával kapcsolatban, amire egy jelentős összegű tartozása adott alapot, a múlt héten a bíróság első fokon a Magyar Állami Operaháznak adott igazat.  Az Opera a szükséges engedélyek birtokában van, bejelentési kötelezettségeinek eleget tett.”

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a botrány akkor robbant ki az intézmény büféje körül, amikor az Operaház vezetése váratlanul úgy döntött, félórás szünetet iktat a Carmina Burana előadásba, hogy a büfébevételeket növelje. A darab karmestere és egyik alkotója, Bogányi Tibor ennek hatására otthagyta a produkciót. A lapunknak nyilatkozott az ügyben az intézmény vezetője, Ókovács Szilveszter, aki szerint többmilliós bevételre tehet így szert a színház, amelyre nagy szükségük van.

Kapcsolódó
Ókovács Szilveszter: Egy operaházi szünet többmilliós bevételt képes hozni
A büfébevétel a főigazgató szerint segít elrendezni az Operaház dolgozói által meghirdetett sztrájk béremelési követeléseit is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik