Sorozatgyilkos a Tátrában – olyan szókapcsolat ez, amire elég nehéz nem felfigyelni. És bár a streamingkínálatban viszonylag bőségesen zúdulnak ránk a takaros krimik, a brit és skandináv darabokon kissé megfáradt nézők számára olyan lehet egy kis tátrai nyomozgatás, mint egy falat kenyér. Az előzetes ráadásul egy kifejezetten szépen fényképezett krimit ígért, ahol jól használják ki a helyszín és az ország adottságait, nem csak egy szép közegbe helyezett ezerszer elmesélt sztorit látunk. Nem mellesleg pedig a helyszínválasztás más szempontból is telitalálat: a Tátra egyrészt a hazai nézők számára is közelebbi helyszín, ráadásul a londoni utcák vagy a skatulyából kihúzott skandináv tájak után felüdülés valami mást látni, valami ismerőset. A martfűi rémben sem az adja a pluszt, hogy hazafias könnyek szöknek az ember szemébe egy hazai sorozatgyilkos vagy egy lepukkant magyar vasút láttán, hanem mert könnyebben bevonódik az ismerős közeget látva, egy sorozatgyilkosos krimi esetében ezáltal lesz még borzongatóbb az élmény.
Remigiusz Mróz lengyel sztáríró még csak 37 éves, és kicsivel több mint tíz éve publikál, ezidő alatt azonban már 46 regényt írt, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek világszerte, így a Netflix már-már törvényszerűen csapott le a megfilmesítési jogokra. Nem is olyan meglepő ez annak fényében, hogy a streamingóriás A nagy pénzrablás és a Squid Game óta nagy buzgalommal próbálja kutatni az ígéretes regionális tartalmakat. Mróz a szemükben simán lehetett a lengyel Harlan Cobden vagy Jo Nesbø, így teljesen érthető, miért látták meg a potenciált a fordulatos hegyi krimiben. Mróz ráadásul munkatempóban a Trónok harcát megálmodó George R. R. Martin szöges ellentéte, évente simán kiad négy-öt regényt, miközben több sorozatot is ír párhuzamosan: a szóban forgó Forst nyomozóról például eddig nyolc könyve jelent meg. Emiatt bátran hihették a készítők azt, hogy ha bejön a recept, akkor egészen tempósan lehet majd sokévados sorozattá bővíteni.
A Forst nyomozó tehát papíron abszolút ígéretes projekt, ezt még az első epizód ki is használja. A Tátrát ismerők számára kifejezetten ismerősen csenghet az első gyilkosság helyszíne: a lengyel oldal egyik legnépszerűbb hegye, a Giewont roppant csúcskeresztje, csak úgy, ahogy még senki se látta – egy holttest van rá kifeszítve. A már első látásra rituális gyilkosságnak tűnő esethez Forst nyomozó érkezik, akin rögtön látszik, hogy a súlyos múltat cipelő, balhés, ám zseniális nyomozók egyike. Ahogy egyre több, hasonlóan kikötözött, megszállott műgonddal előkészített holttest kerül elő a Tátra különböző pontjain, világossá válik, hogy egy eszelős gyilkossal van dolga a zakopanei rendőrségnek, Forst pedig a balhés detektívekre jellemző öntörvényűséggel felvértezve saját szakállára kezd nyomozni egy újságírónővel, miközben egy egyre mélyebben, évtizedekkel korábban gyökerező sztori kezd kikristályosodni, amelyben Forst sötét múltja is szerepet kap.
A sztori váza tehát nem épp egyedi, ezerszer láttunk már hasonlót, a Forst nyomozó legnagyobb hibája azonban az, hogy úgy tesz, mintha most találnák fel a krimi műfaját. Az ígéretes kezdést maximálisan megfojtja a folytatás: az, hogy a sorozat nemes egyszerűséggel úgy tesz, mintha az emberek még sosem láttak volna krimit, pláne skandinávot nem. Egyúttal elköveti azt a bosszantó hibát is, hogy minden csak azért létezik a történetben, hogy dramaturgiai funkciót lásson el: ha valaki meghal, az néhány perccel korábban úgy kezd beszélni, hogy százszázalékig biztosak legyünk benne, az utolsó szavait halljuk, ha mutatnak egy tárgyat, pontosan tudjuk, mire fogják használni. Ezzel együtt a gyilkos kiléte is nyilvánvalóvá válik nagyjából két jelenete után, a sorozatot magyarul nézők számára ráadásul a szinkron legalább ilyen hamar elárulja, ki is a giewonti rém. Mégis úgy rejtegeti ezeket a fordulatokat, mintha valóban csavarokról lenne szó. Amikor épp nem ezt teszi, akkor nagyon gyors tempóban dobál be egyre több és egyre gyorsabban összekuszálódó szálat, amelyek közül soknak semmi jelentősége nem lesz, csupán annyi, hogy kavarjanak még egyet az egyébként is túlzsúfolt cselekményen. És ha ez még nem lenne elég, akkor bedob egy olyan befejezést, amely egyrészt szörnyen megúszós, másrészt logikailag rengeteg sebből vérzik, harmadrészt ordít róla, hogy egyetlen célja van: hogy kipipálhassák az idegtépő cliffhangert, amely megágyazhat a második évadnak.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mekkora potenciál rejlett a sorozatban: az autentikus helyszínek tökéletes atmoszférát teremtenek egy ilyen jellegű borongós sztorihoz, ráadásul a látványra láthatóan nagyon adtak a készítők. A fenséges, mégis zord tátrai látkép magáért beszél, a drónok teszik is a dolgokat, a rengeteg csodálatos felvétel mégsem lesz öncélú. A külvilág borongóssága remek kontrasztban áll a szocreál belsőkkel, a hegycsúcsok közt megbújó panelrengetegek miatt az egésznek meglesz az a tipikus kelet-európai bája, de a szlovák-lengyel határon élő gorálok kultúrája is szerepet kap a sorozatban.
Tátra-kedvelő legyen a talpán, akinek nem szorul össze a szíve a Lomnici-csúcs felé haladó felvonó kabinjából vett felvételek láttán, majd horkan fel elismerően (vagy épp szörnyűlködve), hogy az egyébként csillagvizsgálóként és vendéglátóhelyként működő helyből egy neonfényes bűnbarlangot csináltak. A sztori regionális vonalait tehát tökéletesen aknázza ki a sorozat, épp ezért még fájóbb, hogy a slendriánul megírt forgatókönyv miatt csapnivaló, olykor egészen zavaros cselekmény elevenedik meg a pazar helyszíneken. Ennek sajnos a karakterek is áldozatul esnek, mind sztereotipikus krimiszereplők: Borys Szyc hiába a lengyelek egyik legnagyobb sztárja, nem írtak számára a forgatókönyvírók egy olyan Forstot, akit élettel lehetne megtölteni azt leszámítva, hogy rettentően kínozza a múltja, öntörvényű és minden nő hanyatt vágja magát tőle, holott egy címszereplőtől legalább elvárna az ember annyit, hogy kicsivel árnyaltabb karakterrajzot kapjon róla.
Így lesz a Forst nyomozóból egy minden tekintetben ígéretes alkotás helyett egy bődületesen nagy kihagyott ziccer, amelyben látványosan vesztegetik el az alkotók a sztoriban rejlő remek lehetőségeket. Pedig láthatóan nagyon azon vannak, hogy nagyot gurítsanak a giewonti rém történetével, mégis csak annyit érnek el, hogy a lépten-nyomon felsíró nagybőgőkkel a háttérben a skandináv krimiket másolva próbálják azokat különösebb kreativitás nélkül rászabni a lengyel közegre. Ennek ellenére a Forst nyomozót mégis rengetegen nézik, világszerte egy rakás országban toplistás a Netflix kínálatában – Magyarországon a cikk megírása pillanatában dobogós, a harmadik helyet foglalja el – ám a látottak alapján ez inkább annak szól, hogy hat részével viszonylag gyorsan ledarálható, és mindenekelőtt a már kitárgyalt körülménynek: ki ne akarná végignézni, hogyan kapnak el egy tátrai sorozatgyilkost?
Forst nyomozó (Detective Forst), 2024. Netflix. 24.hu: 4/10
