Kultúra

Csák Jánost a Somogyi-ügyről kérdezte Ungár Péter, de jött a házelnök

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A miniszternek nem kell válaszolnia arra, mi fér bele a művészet szabadságába.

Somogyi András politikai paródiái miatt nem léphetett fel Kiskőrösön. Hiába szeretett volna a helyi művelődési házban termet bérelni, szokatlanul egyenes elutasító választ kapott. A humorista évek óta járja az országot Hangok a fejemben című önálló estjével. Műsorában és videóiban ellenzéki politikusokat – többek között Gyurcsány Ferencet is szokta parodizálni –, de kétségtelenül gyakrabban teszi vicc tárgyává a kormánypárti politikusokat és a NER szereplőit. Lapunknak azt mondta, az nem egyedi, hogy kormánypárti vezetésű városokban falakba ütköznek a szervezésnél, az új elem az, hogy ilyen nyíltan le is írták az elutasítás valódi okát, nevesítették, hogy a politikai tartalom kizáró ok.

Ungár Péter (LMP) megkérdezte a kultúráért is felelős Csák Jánost arról, szerinte segíti-e az előadóművészet szabadságát, ha nem engednek valakit a politikai humora miatt fellépni. Az Orbán Viktort is parodizáló humoristának a Petőfi Sándor Művelődési Központ vezetője ugyanis azt írta,

politikai paródiákat (attól függetlenül, hogy kiről/kikről szólnak) és ahhoz kapcsolódó műsort, előadókat nem engedhetünk fel a színpadra.

Ungár Péter második kérdése arra vonatkozott, hogy Csák János megítélése szerint

a művészet szabadságába belefér-e a Miniszterelnökkel szembeni kritika?

A házelnöktől Vitályos Eszter államtitkár viszont azt kérte, hogy utasítsa el Ungár Péter kérdését, mert szerinte a válaszadás Csák János kormányzati feladatkörét nem érinti, mivel a Petőfi Sándor Művelődési Központ fenntartója az önkormányzat. Kövér László ezúttal is elfogadta az érvelést, jogkörével élve visszautasította a kérdést.

Somogyi András véleménye ugyanakkor ismert. Lapunknak mondta el, szerinte egy jogállamban egységes szabályok kellenek: vagy bárhol felléphet, vagy sehol. Meggyőződése, hogy ha a Békemeneten vonulna az első sorban, Semjén Zsolt és Bayer Zsolt kezét fogva, nem ütköznének nehézségekbe, amikor egy művelődési házba vagy csarnokba akarnak fellépést szervezni.

Sőt, ha ott vonulnék, a buksisimogatás mellé talán még némi közpénzt is kaphatnék.

Kapcsolódó
Somogyi András a politikai paródiái miatt nem léphet fel Kiskőrösön
Az Orbánt, Mészárost és a NER egyéb ismert alakjait gyakran kifigurázó humorista a helyi művelődési házban szeretett volna termet bérelni, de szokatlanul egyenes elutasító választ kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik