Alföldi Róbert az RTL stábjának nemrég adott interjújában arról beszélt, hogy ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák és betiltják, a nácikat pedig nem, majd „némileg provokatívan”, az L. Simon-ügy kapcsán, a kommunizmus, illetve a nácizmus legsötétebb éveire visszautalva hozzátette: várja, hogy mikor szedik össze őket, és mit kell majd viselni, mert hogy ez a történelemben mindig, mindenhol így indult – a normalitásra hivatkozva.
Ezekre a gondolatokra a Mindenszó nevű, magára politikailag inkorrekt jelzővel hivatkozó blogon reagált a jelenleg a Madách Színházban játszó Bognár Zsolt, aki Na most figyelj rám kolléga! – Levélke Alföldi Róbertnek és az ő történelmi ismereteinek címmel osztotta meg a keresetlen gondolatait:
Végtelenül ízléstelen tahóságnak tartom, hogy a Nemzeti Színház volt igazgatója az RTL-nek adott nyilatkozatában – mit is nem adna azért, hogyha ez a ,,volt” szócska hiányozhatna a nyitó mondatomból – egy sajnálatos és elfogadhatatlan történelmi gyalázat esetleges visszatérésének rémével taknyolja össze a kormányzatot és a mögötte álló milliókat, így személyesen engem is.
[…]
Na most figyelj rám kolléga!
A közélet színpadán a másságukat vallók többsége önszántából tárulkozik a világ elé. Mi, konzervatívok, közéjük értve magamat is, tudomásom szerint nem coming-outoltunk olyannal a nyilvánosság előtt, hogy nácik lennénk. Éppen ezért, ha megkérhetlek, még áthallásosan se öltöztess bennünket olyan szellemi egyenruhába, amit soha nem hordanánk. Az általad sejtetett vészkorszak újjáéledése esetén a magam részéről elsők között lennék, aki védelmedre kelne és nem volnék egyedül, hidd el. Ezért csak óvatosan az általánosításaiddal.
Lehet próbálkoznod az emberiség emlékezetéből amúgy kitörölhetetlen szörnyűségek jelenünkre vetítésével, de mielőtt ennek általad használt jogosulatlan, önsajnáltató és provokatív primitívségéről egy újabb bekezdést nyitnék, elégedj meg annyival, hogy Petőfi Sándor Színészdalának utolsó versszakát kizárólag egyes számban értve, maradéktalanul érvényesnek tekintsem a vonatkozásodban, különös hangsúlyt adva a vers utolsó sorának.
És ezt a magyar történelem ismeretében, de attól függetlenül is így gondolom.
,,De amit színpadon
A népnek hirdetünk,
Ne hazudtolja meg
A cselekedetünk.
Ha meg nem tesszük azt,
Ami föladatunk:
Akkor gyalázat ránk,
Szinészek nem vagyunk!”
