Kultúra

Ázsia Expressz: Alekosz mintha direkt arra menne, hogy mindenkit bosszantson

TV2
TV2
Elrajtolt az idei, Amerikába költöztetett Ázsia Expressz: mintha a TV2 a tavalyi sikerét akarná lemásolni azzal, hogy nagyon hasonló karaktereket castingoltak az idei műsorhoz. Az első két rész alapján borítékolható, hogy Alekosz sokaknál kihúzza majd a gyufát, de egyelőre még hiányoznak a nagy drámázások és a konfliktusok. Az elmaradhatatlan "gurulós bőrönddel a sivatagban" műsorszám viszont most is megvolt.

Bár a készítők – magukat is nehéz helyzetbe hozva – Ázsiából Amerikába költöztették a TV2 Ázsia Expressznek elkeresztelt műsorát, a nézőnek ennek ellenére is könnyedén lehetett déja vu érzése, amikor megismerte a negyedik évad versenyzőit. Természetesen érthető, hogy egy bevált recepten nem akarnak változtatni, hiszen ők tudják, kik azok a hálás szereplő típusok, akik miatt százezrek követik a műsort, de az talán mégiscsak túlzás, hogy a Valmar duót újra visszahozzák – gondolhatta a felületes néző szombat este, amikor először meglátta Kempf Zozót és Pető Brúnót. Ők természetesen nem a Valmar duó, de minden szempontból annyira élethűen hozzák Marics Peti és Valkusz Milán figuráját, hogy megbocsátható, amennyiben a bulvárban kevéssé járatos néző néhány pillanatra azt hiszi, a tavalyi versenyzőket látja.

A Valmar azóta már saját valóságshow-t kapott, zsúfolt menetrendjükbe vélhetően be sem fért volna az idei menet, de a tavalyi évadnyitóról szóló kritikánkban az őket illető „überlaza srácok” kategória egy az egyben alkalmazható a Kempf, Pető párosra is. De ha már itt tartunk, végignézve a tavalyi indulókat, szinte mindegyiknek megvan a mostani megfelelője, bár ezúttal eggyel kevesebb, hét páros vesz részt csak a versenyben. Idén is vannak „menő csajok” (két modell, Kafiya Rea Milla és Kecskés Enikő) illetve „sportos csávók” (a Kucsera Gábor, Tóth Dávid kajakos duó), megint van egy szerelmespár (Vágner Fanni és Hegyes Berci), és a tavalyi testvér-kettős mintájára most egy apa-fiú páros (Sipos F. Tamás és Sipos F. Dani). Sőt, idén se maradunk régi barátnők nélkül (ezúttal Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka, a Romantic tagjai), és végül az idei évadba is kell egy bohóc, aki vagy szórakoztatja, vagy halálosan bosszantja a nézőket: ezúttal Gáspár Győző tavalyi köpönyegét Nagy Alekosz kanyarította magára, őt pedig Varsányi Fanni kísérte el.

TV2

Ez a hét páros versenyezhet a tízmillió forintos fődíjért, ezúttal Mexikóban és Guatemalában (ezért a hivatalos címe Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát), az elmaradhatatlan Ördög Nóra műsorvezetésével. Nem találjuk fel a spanyolviaszt azzal a megállapítással, hogy az Ázsia Expressz igen-igen mérsékelten lenne szórakoztató, ha elvennénk belőle a tájat és az egzotikumot, ám nyilván nem mindegy az sem, kik azok, akik hétről hétre égetik magukat vagy éppen belopják magukat a közönség szívébe.

És ha tudjuk azt, hogy az Ázsia Expressz tavalyi idénye megdöbbentően népszerű volt (konkrétan az év legsikeresebb hétköznapi műsora lett tavaly a magyar tévékben), akkor mindjárt érthető, miért szeretné a TV2 visszahozni a 2022-es fílinget, bár az még kérdéses, hogy a nézők is igent mondanak-e a tavalyi idény újrázására.

Az viszont biztos, hogy az első két rész máris megmutatott valamit abból, hogyan alakulnak majd várhatóan az erőviszonyok, hiszen rögtön az első előnyjátékért folyó verseny két részre szakította a mezőnyt. Miközben a lassabban ébredő párosok még a feladathoz kapott „kulcsaikat” keresgélték a szállodában, addig a többiek már javában sámánokat hajkurásztak kint a város szélén. Mivel a sámánok (vagy legalábbis sámánnak öltöztetett mexikói férfiak) adtak feladatot a párosoknak, melyek ezt a Kafiya-Kecskés duó kivételével mind félre is értették: egyedül ők vittek az „áldozathoz” élő csirkét, a többiek azt hitték, akár egy combbal is teljesítik a feladatot. Tévedtek, ezért vissza kellett stoppolniuk a városba, hogy élő csirkét szerezzenek, aztán jöhetett újra a sámán, aki még valami borzalmas ízű löttyöt is megitatott a versenyzőkkel.

TV2

Apropó, élő csirke: ugyebár az Ázsia Expressz alapszabálya szerint pénz, bankkártya és telefon sem lehet a versenyzőknél, ezért természetesen a sámán által előírt kellékeket is ingyen kellett beszerezniük. Így történhetett meg a műsor eddigi legkellemetlenebb jelenete, amikor is Pető Brúnóék fizetés nélkül lépnek le egy üveg mezcallal a kocsmából, és szerencsétlen csapost végül valami parfümmel kenyerezik le. (Ilyenkor azért reméljük, hogy a stáb utólag tesz róla, hogy senkit ne érjen kár a műsor miatt. Ha viszont rosszul gondoljuk, akkor döbbenetesen könnyű élő csirkét szerezni Mexikóban!)

Négy páros húzott el a többiektől, és versenyzett az előnyjátékba kerülésért: végül Sipos F.-ék csúsztak le a dobogóról, így a Menő Csajok mellett a Sportos Csávók és az Überlaza Srácok rohangálhattak térdig sárban egy teknősbéka-szobrot cipelve, ráadásul még célba is kellett dobniuk. Csakhogy Kucseráék és Petőék egymást tartották nagyobb riválisnak, ezért kölcsönösen a rivális férfi páros kiejtésére törekedtek a játékban, azzal viszont nem számoltak, hogy a modellek nemcsak szívósabbak a vártnál, de Kecskés Enikő mindenkinél jobban tudott célba dobni, ezzel a Kafiya Rea Milla, Kecskés Enikő páros nyerte a játékot, és a vele járó jokert. Ezzel biztosan sokakat megleptek, pedig aki figyelt, az már az elején láthatta, hogy a szomáliai születésű, de öt éve Magyarországon élő

Kafiyának például volt annyi esze, hogy eleve hátizsákkal érkezett, miközben a többiek szokás szerint gurulós bőrönddel szerencsétlenkedtek a sivatagban. Ez a páros már csak az ilyen nüanszok miatt is esélyesnek tűnik a további jó szereplésre is.

TV2

Ami a többieket illeti, vélhetően az egész évadon átívelő szál lesz Pető Brúnó „udvarlása” Ördög Nórának, de hát muszáj lesz, hiszen írt egy számot is a műsorvezetőhöz, aminek már a klipjét is bemutatták. Sipos F. Tamás viszont az egyik legjobb fazon a műsorban: egyrészt nagyjából egyedüliként próbál spanyolul kommunikálni (ráadásul úgy, hogy az olasz tudását „spanyolosítja”), másrészt egy laza és jóindulatú apuka benyomását kelti, és még azokat is meg tudja hódítani, akiknek semmit nem mond már az, hogy Nincs baj, bébi.

Mivel Vágner Fanni és Hegyes Berci az egész második részben rejtélyes okból csak pillanatok erejéig látható, róluk egyelőre igen kevés derült ki, viszont

Alekosz mintha még rá is játszana arra, hogy az ő funkciója itt leginkább az, hogy felháborodjanak a nézők a leplezetlenül szexista bunkóságain.

TV2

Ennek megfelelően még a táskáját is Fannival cipelteti, kizárólag magyarul hajlandó beszélni a mexikóiakkal, és ez a nézők mellett a versenyzőtársakat is fel fogja bosszantani, Völgyi Zsuzsival már formálódik is valamiféle konfliktus köztük. Egyelőre ez az egyetlen ilyesmi, az intrikák fájóan hiányoznak a műsorból, de még pár nap, és biztosan megjelennek majd a repedések a még alapvetően barátságos hangulaton.

Az Ázsia Expressz a maga versenyorientáltságával eddig most se nagyon tette lehetővé, hogy a játékosok különösebben rácsodálkozhassanak a helyi kultúrára vagy akár a táj szépségeire, így ők azt a benyomást keltik, mintha tök mindegy lenne nekik, hogy Mexikóban vannak, vagy mondjuk Üzbegisztánban. Ez nyilván nincs így a valóságban, de Közép-Amerika egyelőre a fenyegetően csodás tájaival és a szép kisvárosaival most is csak háttér a magyar celebek versengéséhez, és az első két rész kicsit sztereotip módon kedves, de alacsonyabbrendű bennszülötteknek mutatja a mexikóiakat, bugyuta sámánszertartásokkal, és mint ahogy az egyik játékostól megtudjuk, mindenki részeg. Az is jó kérdés, hogy akkor is feladatul szabnák-e a játékosoknak, hogy például vadidegen nőktől kérjenek hajtincseket, ha mondjuk ezt a műsort Salzburgban vagy Genfben vennék fel. Ezek a kifogások azonban hasonlók, mint a korábbi évadokkal voltak, és nem befolyásolták az Ázsia Expressz népszerűségét. Mindazonáltal reméljük, hogy a következő részekben kicsit többet látunk majd Mexikóból és a mexikóiakból is annál, minthogy magyar celebek kiabálják az autóik felé, hogy „Por favor! TV Show! TV Show!”.

TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik