Kultúra

Sós Fedő néven jelentett az állambiztonság nem épp legélesebb eszű ügynöke

ÁBTL
ÁBTL
Az erről szóló dokumentum az ÁBTL elképesztő méretű anyagából került elő.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Facebook-oldalán időről időre osztja meg az iratanyaga legérdekesebb darabjait, rávilágítva a Kádár-kor számos, eddig feltáratlan, vagy kevésszer emlegetett pillanatára.

Így tettek hétfő délelőtt is, ezúttal azonban nem egy szövevényes ügyre világítottak rá, hanem a sokat emlegetett fiókba nyúlva a kevésbé éles kések egyikét emelték ki:

Sós Fedő minden bizonnyal legelső jelentését mutatták be.

Az egyoldalas dokumentum a nagymágócsi Tibortelepen élt S. Mihályról tartalmaz rövid jelentést, akit írója a magyar helyesírási szabályokkal kisebb háborút viselve így mutat be:

nagyon jó rémhír terjesztő a T.szben. iszákós. hazúg, és amenyire csak túdja a dólgót kerüli,

aláírásként pedig alábiggyesztette:

Sós Fedő

Az alig néhány soros íráshoz a tartótiszt is hozzáfűzte a saját megjegyzését: eszerint az ügynök

[…] elmondotta, hogy nagyon várta már a találkozót, mert a megbeszélt módszereket nem tudta mind megjegyezni. Ezt bizonyitja az általa készített jelentés aláírása. Ugyanis megbeszéltük vele, hogy a jelentést “Sós” fedőnéven írja alá, ő erre a következő aláírást tette “Sós Fedő” Elmondotta, hogy a beszélgetésünk során ő úgy értelmezte, hogy a “Fedő” szó keresztnevet jelent. Ezt a kérdést tisztáztam vele. Majd a jelentésírás nehézségeiről beszélt! […]

A férfi ennek ellenére közel két évtizeden át segítette az államot: a Levéltár szerint

két kötetnyi munkadossziét hagyott hátra az örökkévalóságra. A tartótisztjei kifogásolták a stílusát, amely rendkívül obszcén volt, de erről nem tudták leszoktatni, és ez sem volt akadálya, hogy 1961-től 1978-ig foglalkoztassák.

A jellemzés, illetve a megjegyzés teljes hosszában itt olvasható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik