Kultúra

A brüsszeli Magyar Ház építkezésén kiderült: még mindig harcban állunk az angol nyelvvel

Google Street View
Google Street View
Elég kevés esély látszik arra, hogy direkt viccnek szánták a feliratot.

A nyár derekán mi is megírtuk: két évvel ezelőtt csinos műemléképületet vett Brüsszelben a magyar kormány, aminek csak a felújítása több mint kétmilliárd forintba kerül majd.

A ház történetét, illetve a felújítás és átépítés ismert részleteit is magában foglaló írásunk megjelenése óta három hónap telt el, a munkák pedig megindultak, sőt, az épületet kívülről már fel is állványozták.

A gyors tempóban az angol nyelvet jól ismerő embert azonban minden bizonnyal nem tudtak keríteni. A HVG riportere által lefényképezett háromnyelvű felirat magyar része így hangzik:

Az állványra idegeneknek fellépni és felkapaszkodni szigorúan tilos!

Ezzel szemben az angol azt állítja:

It is strictly for strangers to appear and hold on to the stand forbidden!,

azaz

Szigorúan idegeneknek megjelenni és kitartani a standon tilos,

továbbörökítve a nyelvvizsga nélkül a NAV elnökévé vált Vida Ildikó által 2014-ben, a „Tolmácsot kérek!” szállóigével megkezdett, többek közt a várbeli Same in English-sel folytatott tradíciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik