Ilyen, amikor idegbajos, izzadt férfiak véletlenül csodát tesznek – írtuk a Győzelmi sorozat első évadáról szóló kritikánk címében. A Los Angeles Lakers kosárlabdacsapat nyolcvanas évekbeli sikerszériájának akkor még csak az elején jártunk. Az ennek az időszaknak emléket állító sorozat első évadában a Lakers új tulajdonosa, Jerry Buss, a frissen igazolt irányító, Earvin „Magic” Johnson, a szezon végére összekovácsolódott edzőpáros, Paul Westhead és Pat Riley, meg a régóta a csapatért dolgozó ászok, Jerry West játékosmegfigyelőtől a csapatkapitány Kareem Abdul-Jabbarig – ők mind megízlelhették a sikert, mert csapatuk megnyerte az 1980-as rájátszást.
A versenysport egyszerre a maximális kontroll és felkészültség, illetve a végletes kiszolgáltatottság terepe. Ha jól megy a játék, akkor minden a helyére kattan: kifizetődik az edzésbe tett, rengeteg munka, együtt lélegzel a csapattársakkal, kilépsz a testedből, valahova máshova, felsőbb régiókba kerülsz. Ha viszont rosszul megy a játék, sehol sem vagy annyira magányos, mint a pályán.
Erről a kettősségről is szól a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése, amelynek a sorsa rímel a történet eseményeire. Tavaly tavasszal még véget sem ért az első évad, amikor beharangozták a másodikat. Idén ősszel lepergett az utolsó epizód, majd azonnal jött a hír, hogy az HBO nem folytatja a sorozatot. Az alkotók nyilvánvalóan nem erre készültek, különben nem úgy építették volna fel a második szezont, hogy annak történetét a vereség felé kormányozzák. A sporttörténeti monográfia, amelynek alapján dolgoztak, Jeff Pearlman Showtime című könyve végigköveti a Lakers történetét Buss tulajdonszerzésétől és Magic Johnson érkezésétől egészen a nyolcvanas évek végéig. Ebben az évtizedben a világra szóló sikerek, általában véve az NBA globális szórakoztatóipari vállalkozássá alakulása mellett hullámvölgyek is bőven adódtak a csapat életében, és a sorozat második évada elsősorban ezekről szól. Ám éppen ettől válik másmilyenné, mint a tavalyi előzmény.
Ennek az évadnak a valódi hőse ugyanis nem a sztárjátékos, Johnson, aki végérvényesen befut azzal, hogy 25 évre, 25 millió dollárért hosszabbítja meg szerződését a Lakersszel (igaz, a tapasztaltabb Abdul-Jabbar joggal veti Jerry Buss szemére, hogy ezzel az ajánlattal nemcsak Johnson jövőjét biztosítja, hanem magához is láncolja őt). Nem is Pat Riley a hős, aki házi sportkommentátorból lesz segédedző, majd a pocsékul sikerült 1980/81-es szezon után lehetőséget kap rá, hogy edzőként irányítsa a Lakerst. És biztosan nem Dr. Buss az évad hőse, aki a nosztalgiától elérzékenyülve felkeresi és feleségül veszi az egyik fiatalkori barátnőjét a sok tucatból, hogy aztán rövid idő elteltével százmillió dolláros válóper miatt főhessen a feje.
A Győzelmi sorozat második évadának titkos hősei nem ők. Hanem Paul Westhead, az edző, aki 1980-ban mindent elért a csapattal, amit csak el lehetett, egy évvel később pedig kirúgják, és bukott emberként, kartondobozba pakolt motyóját szorongatva kulloghat el a parkolóház irányába. Westhead a kispályáról érkezett, és oda is ment vissza. Angol szakos tanárként másodállásban főiskolásokat edzett Philadelphiában, amikor régi barátja, Jack McKinney 1979-ben magával vitte másodedzőnek Los Angelesbe. Néhány hónappal később McKinney súlyos balesetet szenvedett – ez volt a Győzelmi sorozat első évadának egyik drámai fordulópontja –, és Westheadnek kellett átvennie a csapatot.
Miután csodával határos módon megnyerték az 1980-as döntőt, Westheadnek fejébe szállt a siker. Saját játékszisztémát dolgozott ki, amelyben kevéssé hagyta kibontakozni a Lakers sztárjait. Főleg Magic Johnsonnal különbözött össze, akivel folyamatos dominanciaharcot vívott az öltözőben. Miután egy évvel a bajnoki cím után a döntőig sem jutottak el, a tulajdonos menesztette őt.
A szimpatikusan ügyefogyottnak megismert Westhead a váratlan sikertől megrészegülve hiú lett és dölyfös, valamint paranoiás, aki római patríciusokat idéző intrikákkal igyekezett biztosítani kivételezett pozícióját a színfalak mögött (és mivel irodalomtanár volt, eközben sűrűn idézte is a római klasszikusokat). Az első évad után sorra nyilatkozták a történetben szereplő, valódi Lakers-játékosok, hogy „tisztességtelenül” és „lealacsonyítóan” ábrázolja őket a sorozat. Valószínűleg jobban teszik, ha a másodikat már meg sem nézik, mert ebben tényleg nagyítóval kell keresni a rokonszenves karaktereket – leginkább Quincy Isaiah és Adrien Brody kap rá lehetőséget, hogy Johnson, illetve Riley szerepében elnyerhessék a nézők szimpátiáját.
Westheadet Jason Segel alakítja, aki az Így jártam anyátokkal befejezése óta csak egyszer kapott ehhez fogható, remek szerepet. A turné végében a súlyos depresszióval küzdő írót, David Foster Wallace-t játszotta, de ott sem láthattuk ennyire elveszettnek és kétségbeesettnek. Az edző egyszerre ellenszenves és szánalomra méltó, mégis a saját igazságát megőrző karakter – valódi jutalomjáték ez a többnyire vígjátékokban látható Segelnek. Rajta kívül egyetlen új szereplő nyer igazi mélységet: Larry Bird (Sean Patrick Small), a Boston Celtics csapatának vezéregyénisége, akit ugyanolyan monomániás és a valódi érzelemkifejezésre képtelen férfinak ismerünk meg, mint amilyen a történet legtöbb szereplője.
A második évad alapján tisztán látszik, Bird és a Celtics ugyanúgy megérdemelte volna, hogy sorozat készüljön róluk, mint Johnson és a Lakers. Az utóbbiak elveszített 1984-es szezonjára kifutó történet és Paul Westhead portréja viszont együttesen a kudarc lélektanáról szól, és a Győzelmi sorozat éppen ezzel tudott megújulni a második évadára.
Üzleti szempontból biztosan indokolható döntés, mégis nagy kár, hogy nem folytatódik a sorozat. De talán így, a pályáról félidőben lekapva, a vereséggel búcsúzva lesz igazán emlékezetes a történet. A győzelmet már úgyis olyan sokszor láttuk.
Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése (Winning Time: The Rise of the Lakers Dynasty), 2. évad, 7 rész, 2023. HBO Max. 24.hu: 9/10.
