Kultúra

Újabb műsorvezető távozik a Hír TV-től

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Ma biztossá vált, hogy nem maradok tovább a HírTv-nél, és többet nem szerepelek a képernyőn. Nem így terveztem, sokáig nagy volt a bizonytalanság, de mivel a vezetőség szerint nincs olyan műsor, amiben műsorvezetőként dolgozhatnék, így több mint 6 év után elhagyom a csatornát

– írta Gerhardt Máté Facebook-oldalán, amit az Index szúrt ki. Mint írta, a csatornánál azt mondták neki, hogy  a megújulás jegyében nem kerül már többet képernyőre.

„A valódi okot nem tudom, mert mindig csak kitérő választ kaptam, így nem is foglalkozom ezzel” – világította meg a távozása körülményeit, majd köszöngetet mondott minden korábbi kollégájának, vendégeinek és nézőinek is.

A műsorvezető utoljára augusztus 18-án vezette a Napi Aktuális című műsort. A Hír TV azon műsorát, ahova augusztus végén visszatért Pálffy István – majd egy adás után távozni is kényszerült, miután arról kezdett beszélni Márki-Zay Péternek, hogy türelemmel kell lenni a pedofilok felé. A csatorna azonnali hatállyal kirúgta a műsorvezetőt, majd kiadott egy közleményt, amiben jelezte, elhatárolódnak Pálffy szavaitól.

Gerhard is kitért posztjában a fenti ügyre, mint írta, a Pálffy-botrány után sokan írtak neki, hogy térjen vissza a Napi Aktuálisba, de a jelek szerint erre egy darabig biztosan nem kerül sor.

Kapcsolódó
Azonnali hatállyal kirúgta Pálffy Istvánt a Hír TV
A 13 év után visszatérő képernyős rögtön az első munkanapján arról beszélt, hogy megértőnek kell lennünk az olyan betegekkel, mint a pedofilok.
Kapcsolódó
Pálffy István egy hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, szerinte biztosan előkerülnek majd a karaktergyilkosok, ha visszatér a képernyőre
Egyetlen Napi Aktuális adást vezetett le hétfőn a HírTV-n, amit követően a csatorna azonnali hatállyal szerződést bontott vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik