Kabos Gyula boldog lett volna 1938-ban, ha csak pillanatnyi pénzzavarban szenved. De sokkal többtől szenvedett. A Pillanatnyi pénzzavar című filmet az év március 4-én mutatták be Budapesten, és május 29-én hatályba lépett a hivatalosan első (valójában második) magyarországi zsidótörvény. A vidám mozi főszereplőinek jó része kirekesztetté, majd üldözötté vált.
Kabos Amerikába menekült, Básti Lajos viszont itthon maradt, és nem úszta meg a kor másik mélyen emberi magyar találmányát, a munkaszolgálatot. Igaz, abból megszökött, és Bódy László virágkertész papírjaival a józsefvárosi pályaudvaron dolgozott mint szenesember. A XXI. századi Horthy-reneszánsz idején el lehet tűnődni azon, hogy az újrafényezett rezsim meghatározó figurái és odaadó hívei két ilyen hatalmas művészt nemhogy nem tekintettek magyarnak, de még emberszámba sem vették őket.
Ám kora tavasszal Kabos még minden viccre készen állt a film sikeréért. A fővárosit megelőző győri bemutatón azt mondta: „Ha a Pillanatnyi pénzzavar csak annyi ideig marad műsoron, mint amióta nálam műsoron van, akkor egyhamar nem lesz újabb premier ebben a moziban.” Pesten pedig úgy népszerűsítette a vígjátékot, hogy kávéházi fizetések alkalmával közölte: pillanatnyi pénzzavarban szenved. Majd amikor a főpincér meghökkent, az összeggel együtt átnyújtotta a meghívót az új film vetítésére.
A moziba dupla élvezet volt beülni, mert kísérő filmként a szintén kivándorló Szőke Szakáll 1922-ben bemutatott, fergeteges kabaréjelenetéből készült Vonósnégyest adták. A bohózatot Szőke mindenekelőtt Salamon Bélának írta, aki Kabos padtársa volt a Wesselényi utcai izraelita iskolában. A filmek sokaságában szereplő szerző húsz évvel a Vonósnégyes megírása után végképp bevonult a mozgókép történetébe, hiszen – Carl főpincérként – Ingrid Bergman, valamint Humphrey Bogart oldalán tündökölt minden idők leghíresebb hollywoodi (és nem hollywoodi) alkotásainak egyikében, Kertész Mihály Casablancájában.
Kabos és Salamon a Pillanatnyi pénzzavarban is együtt mozgott. A színlapon – meg a vásznon – olyan művészek tűntek még fel, mint Bilicsi Tivadar, Erdélyi Mici, Makláry Zoltán, Szeleczky Zita. A mozi reklámjában azonban az szerepelt: „A film szenzációja Pethes Sándor, aki egy hármas trükkfelvétel alkalmazásával a Ritz testvéreket utánozza.” (Amerikai komikusokról, Alról, Harryról és Jimmyről van szó. A triónak a negyedik testvér, George volt a menedzsere.)
A kritikusok meglehetősen széles skálán emlékeztek meg a filmről. A Budapesti Hírlap műbírálója azt állapította meg:
Egy jó, találó cím, sok ötletesség és remek magyar színészek – ennyi elég ahhoz, hogy egy új film sikert arasson. Ezt bizonyította be az a lelkes üdvözlés, amely a Pillanatnyi pénzzavar című vígjátékot fogadta a Radius és az Átrium filmszínházban. Cselekményében a vígjáték nem halad új nyomdokokon, azonban az az ízig-vérig mai történet, amelyet a gördülékeny jelenetek elmondanak, teli van vidámsággal, ötlettel, humorral, és a közönség a film másfél óráját valósággal végigkacagja.
Ezzel szemben a Tolnai Világlapja nem győzött bőszen dorongolni: „Amit a forgatókönyv írója kifelejtett, azt a rendező minden igyekezetével és jó szándékával sem pótolhatta. Martonffy Emil rendezte a filmet. Jó és tisztességes munkát végzett. Valószínűleg nem tehet arról, hogy a filmnek egyetlen figurája sem élő figura. Valószínűtlen emberek valószínűtlen történetét nehéz hibátlanul megoldani. S mintha Kabos humora is megkopott volna egy kicsit az időben. Már minden néző pontosan tudja, milyen gesztussal, milyen fintorral és milyen viccel old meg Kabos egy-egy helyzetet. Egyszer, egyetlen egyszer húsból-vérből gyúrt egészséges embert kellene játszatni ezzel a valóban nagy tehetségű művésszel, nem mindig ilyen ügyefogyott, hátborzongatóan hamis álembereket.”
A fővárostól távolabb ez másként látszott, mert az Esztergom és Vidéke című lap éppen Kabost emelte ki: „A leghálásabb szerepet, a sofőrét alakítja rég nem látott sikerrel.” Az akkoriban a moziba járást is a testedzés részének tekintő Nemzeti Sport főcíme az volt a filmről: „A jókedv szolgálatában”, míg Az Újság úgy tapasztalta: „A végtelen sok mulatságosnál mulatságosabb jelenet, fordulat, helyzet, kellő pillanatban robbanó viccrakéta, jól sikerült tréfa együtt állandóan a legjobb hangulatban tartja a közönséget.”
Az Élet című kétheti újság viszont a Tolnai Világlapja nyomdokain haladt:
A gyönge szövegkönyvet tipikus pesti humorral tűzdelték meg. Minden a pillanatnyi hatásért van. Nevetni sokszor lehet e filmen, de valahogy úgy, mint a bábjátékon. Az élet levegője nem hullámzik a film alakjai körül. Papírmasé-figurák mozognak minden jelenetben.
Azért a „papírmasékon” is jó lett volna kacagni később, de olyan idők jöttek, hogy a bánat könnye folyt patakokban. Szeleczky Zitát nem zavarta a korszellem: 1944 novemberében egy hungarista esten, amelyet a rádió egyenesben közvetített, elszavalta a Föl a szent háborúra! című, a szovjet támadás elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset. „Háborús magatartása” miatt a népbíróság 1947-ben – távollétében – elítélte, majd 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette a „koholt vádak” alól, és teljes mértékben rehabilitálta. Addig Argentínában, majd 1962-től az Egyesült Államokban élt, 1998 őszén viszont hazatelepült. Érden halt meg 1999 nyarán, 84 esztendős korában.
Megítélésében bizonyosan nagyobb a kétség, mint abban, hogy Kabos vagy Salamon nem lépett volna fel semmiféle hungarista esten. Ha kérik, akkor sem. Ám ilyesféle „bitangokat” hazánkban az idő tájt nem kértek és nem tartottak semmire.