Kultúra

Bernstein családja megvédte Bradley Cooper műorrát

ANGELA WEISS / AFP
ANGELA WEISS / AFP

Leonard Bernstein családja megvédte a néhai zeneszerzőt alakító Bradley Coopert a Bernsteinről készült életrajzi film miatt kialakult vitában. A Maestro című film első előzetese, melynek Cooper a rendezője és a főszereplője is, a hét elején jelent meg.

A film kritikát váltott ki Cooper műorrának nagysága miatt, amely egyes közösségi médiafelhasználók szerint sértő zsidó sztereotípiákat játszik ki. Bernstein családja azonban azt mondta, hogy „teljesen rendben van”, hogy Cooper sminket használ a megjelenése „felerősítésére”.

Az is bírálatokat váltott ki, hogy a West Side Story zeneszerzőjének szerepére nem zsidó színészt választottak.

Megszakad a szívünk, ha [Cooper] erőfeszítéseivel kapcsolatban bármilyen félreértelmezést vagy félreértést látunk. Történetesen igaz, hogy Leonard Bernsteinnek szép nagy orra volt. Bradley úgy döntött, hogy sminkkel erősíti fel a hasonlóságot, és nekünk ez tökéletesen megfelel. Abban is biztosak vagyunk, hogy apánknak sem lett volna ezzel semmi baja

– írta Jamie, Alexander és Nina Bernstein az interneten közzétett nyilatkozatában, ahol arra is kitértek, hogy a film készítése során minden pillanatban érezték azt a mélységes tiszteletet és szeretetet, amellyel Coopert Leonard Bernsteint és feleségét, Feliciát ábrázolta.

Bernstein családja hozzátette, hogy Cooper „csodálatos útjának minden egyes lépésébe bevont minket hármunkat, amikor az apánkról szóló filmjét készítette.”

Amikor tavaly megjelentek az első képek Cooperről, a Hollywood Reporter filmkritikusa, Daniel Feinberg szerint Cooper megjelenése problémás lehet, és azt sugallta, hogy a filmben „etnikai cosplay” szerepel. Hasonlóan vélekedett Tracy-Ann Oberman angol színésznő, aki zsidó származású, és a nyilvánvalóan orrprotézist használó Coopert a fekete arcúak sminkeléséhez hasonlította. Egy antiszemitizmus ellen kampányoló civil szervezet szerint pedig megdöbbentő, hogy nem gondolták végig rendesen, hogy egy zsidót játszó nem zsidó színészre nagy orrot ragasszanak.

A Maestro premierje a jövő hónapban lesz a Velencei Filmfesztiválon, majd decemberben a Netflixen is megjelenik. A film az 1990-ben elhunyt Bernstein és felesége, a színésznő és aktivista Felicia Montealegre kapcsolatát vizsgálja majd. Bernsteint a 20. század végének egyik legelismertebb zenekari karmesterének tartják, Emmy-, Grammy- és Tony-díjat nyert munkájáért.

Egy másik, a következő hónapokban bemutatásra kerülő film, a Golda is hasonló vitákat váltott ki. Ebben Helen Mirren alakítja Golda Meir egykori izraeli miniszterelnököt, és ott is többen bírálták a döntést, hogy nem zsidó színész alakítja Meirt, írja a BBC.

Kapcsolódó videónk a blackface-ről
Gúnyolódni a feketéken nem ugyanaz, mint eljátszani egy fekete szerepet
A világszerte népszerű író-rendező, Martin McDonagh ügynöksége letiltotta A nagy kézrablás című előadását a Thália Színházban, mert szerintük a rasszista múltú blackface eszközt használják. Mit jelent ez a színházi eszköz és miért ekkora probléma?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik