Kultúra

Szinetár Miklós: a politikával sikerült embereket úgy felhúzni, hogy mindenki a pisztolyához kapkod

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A szocializmusban pedig sok minden jobb volt a mainál.

Rövid portréinterjút adott a HVG-nek a kilencvenegy éves, Kossuth-díjas színházi, opera-, film-, illetve tévés rendező, Szinetár Miklós.

A korábban a hazai közélet és a goebbelsi propaganda közt párhuzamot húzó, a morált hiánycikknek, a hazudozást pedig anyanyelvi szintűnek nevező, a Rákosi– és a Kádár-éra után a rendszerváltás óta eltelt harminc évben is foglalkoztatott művész a lapnak arról mesélt, hogy hosszú karrierjének titka az egyenlő távolság mellett az egyenlő közelség fenntartása, ami nem egyszerű, így kommunistának, humorizáló kispolgárnak, a rendszer ellenségének, a hatalom barátjának, modernnek, illetve konzervatívnak egyaránt nevezték.

A HVG kérdésére, miszerint annak ellenére, hogy ódzkodik a magánéleti vallomásoktól, mégis hosszan ír cigány származású első feleségéről, a rendező azt válaszolta:

Szeretem, amikor egy ember, egy ország vállalja a múltját. Ki nem állhatom a visszaköpködést, amikor csak egymást utálva tudnak elválni, vagy az otthagyott munkaadóra kígyót-békát kiabálnak.

A múltba való visszatekintés mellett a beszélgetésben aktuális ügyek is szóba kerültek: az újra az Operaház élére került Ókovács Szilveszter ügyéről – akit a szakmai bizottság véleménye ellenére választottak újjá – való véleménye teljes egészében sajnos nem derült ki, hiszen erős személyes érintettséget érez a témában – az Eiffel Műhelyházban

terem viseli a nevét, négy rendezése van műsoron, májusban pedig újra rendez

–, azt azonban elmondta, hogy az állás szerinte egyrészt intendánsi, másrészt pedig művészeti vezetői, Ókovács pedig az egyiket nyilvánvalóan jól csinálja, hiszen létrehozta magát a Műhelyházat, remek énekeseket és zenészeket hívott, vitatható előadásokból azonban nincs hiány.

A modellváltás témájára Szinetár máris karcosabb reakciót adott: szerinte vagy legyen valaki, aki modern Aczél elvtársként, arccal és névvel a kulturális élet élére áll, és mindenről ő dönt, vagy a terület legjobbjaiból szülessen egy bizottság, ami közösen ad választ a kérdésekre.

A mostani köztes állapot, hogy valaki valahonnan beleszól, időközben átalakíttatja a törvényt egy-egy személy kinevezése érdekében, az fapados kapitalizmus

– tette hozzá, majd azt is elmondta, hogy szerint a szocializmus évtizedeiben a rendszer egyértelműbb és demokratikusabb is volt, hiszen nem egy központban hoznak döntést névtelen emberek, fellebbezés opciója nélkül, hanem az ember több helyen maga házalhatott például a forgatókönyvével.

A demokratikusabb múltra kitűnő példát is hozott: Rózsa Sándor-filmjének Hofi Géza általi paródiáját például többször is leadta a Magyar Televízió, a műsor főrendezője pedig ő maga volt. Ma az Aranybulla-filmről egy hasonló szerinte elképzelhetetlen.

Szinetárnak a közéletről is megvolt a véleménye: a mindenhol tapasztalható ingerült közérzetet okozó politika olyan fokon felidegesítette szerinte az embereket, hogy azok folyton a pisztolyukhoz kapkodnak, mint egy westernben. A könyvek lefóliázását, illetve a hazudozást persze rettenetesnek tartja de hozzátette: a szlogenek néha megnevettetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik