Kultúra

A Rómeó és Júliának csak egy részét olvashatják fel a tanárok Floridában, mert túl sok benne a szexualitás

Az iskolakörzetek így akarnak megfelelni egy törvénynek.

Három évvel ezelőtt Florida államban teljesen átdolgozták az oktatási rendszert, ennek eredményeként pedig született egy ajánlott könyvekkel teli lista, amiből a tanárok szabadon válogathattak. A sorban természetesen William Shakespeare és számos klasszikus író műveinek is jutott hely, most azonban néhány iskolakörzet úgy érzi, hogy ezekre sokszor nincs is igazán szükség – írja a Tampa Bay Times nyomán az Index.

Hillsborough megyében nemrég közölték a tanárokkal, hogy a Rómeó és Júliából mindössze egyes részletek olvashatók fel, így

az iskolák biztosan megfelelnek majd a szexuális tartalmú könyveket, illetve szexualitásról való iskolai oktatást korlátozó törvénynek.

Florida állam oktatási tanácsának nem ez volt az első erős lépése: korábban ugyanis kijelentették, hogy a fekete bőrűek történelmük során, rabszolgaként

olyan készségeket fejlesztettek ki, amiket személyes hasznukra tudtak fordítani,

az afroamerikaiak elleni erőszak említése mellett pedig szót kell ejteni arról is, hogy

bizony ők is követtek el erőszakos cselekményeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik