Kultúra

Csák János a kormány jelöltjével vitathatta meg a Zeneakadémia rektori pályázatának újragondolását

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Hiába vonta vissza Csák János a Zeneakadémia élére kiírt, szakmai körökben nagy visszhangot kiváltó pályázatát, éppen azzal egyeztetett a lehetséges új irányokról, aki miatt kifogásolták a pályázatot: Keller Andrással.

A kulturális és innováció miniszter tegnap este az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy a pályázatot visszavonják, újat írnak majd ki helyette. Az egyik lényeges változtatás az eredeti kiíráshoz képest az, hogy immár nem csak előadóművészek, hanem alkotóművészek is pályázhatnak.

Ma találkoztam a Magyar Muzsikusok Szövetsége elnökségének küldöttségével, megvitattuk ezeket a leveleket és igényeket, és a héten a minisztérium ki fogja adni újra a pályázatot, meghosszabbítjuk ennyivel a határidőt, és kiterjesztjük nemcsak az előadóművészekre, hanem az alkotóművészekre is

– mondta el Csák a műsorban. Az Index arra mutatott rá, hogy a három hónapja alakult Magyar Muzsikusok Szövetségének elnöke nem más, mint Keller András, a minisztérium és a kormány favoritja. Ezzel felmerül a kérdés, hogy bár a sokat kifogásolt pályázatot visszavonták, erősen megkérdőjelezhető, mennyire etikus a posztért valószínűsíthetően pályázó jelölttel megvitatni annak irányelveit.

Csák hangsúlyozta, hogy a Zeneakadémia élére „kell egy karizmatikus vezető, olyan, aki állt már a világ nagy színpadain, aki tudja, hogy milyen zsűriben lenni, aki lemezeket adott ki, olyan ember kell, aki világtótoronyként vonzani fogja a nemzetközi hallgatókat, nemzetközi oktatókat.” Ezzel kapcsolatban arról is kérdezték, hogy mindennek megfelelhet-e Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia jelölje, a miniszter annyit válaszolt: „nem ismerem őt. Nem ismerem az ő életpályáját, hogy ennek megfelel-e.”

A Zeneakadémia rektori pályázatát július elején írták ki, az intézmény szenátusa súlyosan diszkriminatívnak nevezte azt, amely „éppen Liszt szellemiségével” megy szembe. A rektori pályázat tervezetét a minisztérium ugyan kiküldte még márciusban az egyetem szenátusának, mégis teljesen más feltételek szerepeltek a kiadott változatban. Ezek alapján kizárólag előadóművész lehet a pályázó, ezzel a Zeneakadémia három akkreditált oktatási és kutatási területe, a zeneszerzés, a zenetudomány, és a zenepedagógia területének művelőit is kizárták a versenyből, de mellettük a jazz és a népzene képviselői is ellehetetlenednek. Az Index azt fejtegette, hogy a feltételek a Zeneakadémia korábbi nagy rektorait is kizárná a versenyből, ám láthatóan pont úgy szabták őket, hogy az egyetem által nem, a kormány által viszont favorizált jelöltek – mint Kelemen Barnabás és Keller – megfeleljenek neki. A kiírás ellen a Zeneakadémia 171 oktatója nyilatkozatban tiltakozott, ahogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata is eljuttatta szerkesztőségünkhöz hivatalos álláspontját, amelyben nemtetszésüket fejezték ki.

Az új pályázati kiírás a héten jelenik meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik