Kultúra

Csák János: Visszavonják a Zeneakadémia rektori pályázatát

MTI
MTI

Visszavonják a Zeneakadémia rektori pályázatát, és még a héten új pályázatot ír ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Erről Csák János kulturális és innovációs miniszter beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Az Index szerint a miniszter elmondta, hogy a minap találkozott a Magyar Muzsikusok Szövetségének küldöttségével, akikkel megvitatták az igényeket, így a héten a Kulturális és Innovációs Minisztérium újra kiadja a pályázatot, ezzel meghosszabbítva a határidőt.

A miniszter közölte, hogy az új pályázatra már nemcsak az előadók, hanem az alkotóművészek is jelentkezhetnek. Mindezt annak érdekében teszik, hogy azok, akik korábban tiltakoztak, ők is elindulhassanak a pályázaton.

Olyan ember kell aki világítótoronyként vonzani fogja a nemzetközi hallgatókat, és oktatókat

– fogalmazott a miniszter.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) élén Vigh Andrea hárfaművész, tanszékvezető egyetemi tanár mandátuma október 31-én lejár, a minisztérium július 3-án kiírta a posztra a pályázatot. Az eredeti kiírás megjelenése után számos szervezet fejezte ki tiltakozását. Az egyetem szenátusa és tanszékvezetői, a zeneszerzők, a jazz-zenészek és az egyetem hallgatói önkormányzata „külső” támogatóként pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia is diszkriminatívnak tartotta a kiírást, mert a tárva kizárta a lehetséges jelöltek köréből a zenetudósokat, a zenepedagógusokat, a jazz- és népzenészeket. A kiírás szerint csak magas nemzetközi színvonalon teljesítő előadóművész jelentkezhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik