Kultúra

Nagy Ervin: Olyan volt, mintha megkapták volna rám a kilövési engedélyt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Pontosan tudja négy-öt éve, hogy neki itt nem nő babér.

A napokban interjút adott a Klubrádiónak Nagy Ervin, ahol Dési János riporterrel az elején megállapodtak, hogy ki sem ejtik Rákay Philip nevét, inkább a színházról fognak beszélgetni. A Chicagóban alakított szerepe és annak médiához való viszonya kapcsán mégiscsak elég hamar szóba kerültek a színészre az elmúlt hetekben zúduló támadások, amelyeket a tanárok melletti kiállásért kapott a kormányzati propaganda szereplőitől. Nagy Ervin azt mondja, hogy nem tudta felmérni előre, mekkora cunami érkezik.

Közkedvelt művészre ilyenfajta gyűlölethullám, ami jött rám, szerintem elég példa nélküli. Idáig egyrészt nem merészkedik egy művészember, vagy elég ritkán, ennyire hosszan nem megy bele közügyekbe. És az a fajta-féle limit, amit én most itt megkaptam negatív irányba, nem annyira jellemző. Szerintem azért ezen a kocsin szokott fék lenni. Most mivel én elég karakán módon kiálltam, és ugyanazt mondom, mint az első tanárüntetésnél, ezért olyan volt, mintha megkapták volna a kilövési engedélyt. Azért ezt megélni művészként érdekes tapasztalás ebben az országban, hogy meg lehet ezt a hangnemet velem ütni. De talán én elsőként kaptam ilyen súlyos és ilyen hosszan tartó negatív sajtót. De én azt éreztem, hogy ezt is megtapasztaltam, de azért nem olvastam el mindent, minden reggelem nem úgy telik. Két gyerekemnek tápszert csinálok, az egy kicsit fontosabb

– mondta a színész, majd kitértek arra is, hogy mennyire érzékeli ennek következményeit a filmes, színházi foglalkoztatásban. Nagy Ervin a színházban még nem találkozott azzal, hogy a közéleti kiállása miatt ne kapott volna szerepeket.

Mégiscsak van egy magánszegmens, amit magánszínháznak lehet nevezni. Ott nem ennyire direkt a pártdirektíva, a filmben nagyon. Egy másik interjúban el is mondtam, hogy pontosan tudom négy-öt éve, hogy nekem itt nem nő babér. De amíg egy A Király című sorozatot le tudok tenni az asztalra az RTL-nél, addig engem ez a veszély úgymond művészileg nem fenyeget. Ez a B-verzióm az életre, jó lenne, ha ebben az országban nem erre kéne gondoljak, de azért a túlélési technikáim pallérozódnak ezáltal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik