Kultúra

Buda Flóra Anna a cannes-i győzelemről: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

LOIC VENANCE / AFP
LOIC VENANCE / AFP

Buda Flóra Anna szerint francia-magyar koproducióként kell a cannes-i filmfesztiválon a legjobb rövidfilm kategóriájában Arany Pálmával elismert 27 című animációs filmjére tekinteni annak ellenére, hogy a Nemzeti Filmintézet nem adott pénzt az alkotásra. Az animációs rendező a hvg360-nak adott interjút, amelyben többek közt arra a sokak által visszatetsző gesztusra is reagált, miszerint a Nemzeti Filmintézet ugyan korábban háromszor utasította vissza a film támogatását, a győzelmet követően „óriási gratulációt” küldött a rendezőnőnek.

Az ügyben Jakab Juli is véleményt nyilvánított, a dramaturgként, forgatókönyvíróként és színésznőként is dolgozó filmes szerint a 27-et francia filmként kéne számontartani annak ellenére, hogy magyar alkotók munkája. „Tegnap este Cannes-ban a legjobb rövidfilm egy francia animáció lett. Pedig a szerzője és a fő alkotói magyarok, de úgy alakult, hogy itthon többszörösen nem tartották támogatásra méltónak” – írta.

Buda az ezt firtató kérdésre azt válaszolta, örült Jakab szenvedélyes szavainak, és bizonyos szempontból osztja is a felháborodását.

Mindezek mellett szeretném hangsúlyozni, hogy ugyan a Filmintézet nem adott pénzt a filmtervre, ettől függetlenül a Filmirodán keresztül – ami nem összekeverendő a Filmintézettel, – közvetett módon a film részesül a 30 százalékos magyar adóvisszatérítésből, melyet minden Magyarországon gyártott film igénybe vehet. Így tehát igen is van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme. Nem beszélve arról a munkáról, amit a magyar producerek  Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin tettek hozzá, valamit a magyar produkciós stáb munkájáról, melyet Andrasev Nadja vezetett. Az irántuk érzett tiszteletből és a Filmiroda közvetett támogatása miatt ezt a filmet továbbra is francia-magyar koprodukciónak hívjuk, bármenyire is kilátástalannak tűnik a helyzet

– nyilatkozta a rendezőnő. Hozzátette azonban: zavarja, hogy újra az NFI-ről van szó a győzelem kapcsán, nem arról, hogy ki mennyi energiát fektetet a filmbe.

Jó volna visszaterelni a szót például a magyar gyártó cégre, a Boddahra, akiknek nagyon is van köze a filmhez, és akikről többet kellene beszélni a médiában, ugyanis fantasztikus amit csinálnak. Nekik köszönhető, hogy azt mondhatjuk idén, van magyar film Cannes-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik