Kultúra

Száz éve született történésztől féltik Amerikát a woke-gyűlölő konzervatívok

Bryan Bedder / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Bryan Bedder / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Howard Zinn alternatív amerikai történelme a nyolcvanas évek óta gyűjti híveit, az Occupy-mozgalmak óta pedig az új baloldali mozgalmak is alapkönyvként kezelik. Magyarul korábban nem jelent meg, de most nálunk is kiadták a népszerűsítő képregényváltozatát, amelynek elkészítésében Zinn is részt vett. Hogyan lesz egy anarchista szocialista Viggo Mortensen és Matt Damon kedvence, és miért tartanak az Egyesült Államok első számú kritikusától a konzervatív amerikaiak?

Gyerekeinket olyan propagandaanyagokból oktatják, mint amilyenek Howard Zinn írásai, amelyek arra törekszenek, hogy a diákok szégyelljék a saját történelmüket.

Így szónokolt Donald Trump 2020-ban, két hónappal azelőtt, hogy az amerikai szavazók Joe Bident választották volna meg helyette elnöküknek. Trump akkor már évek óta ostorozta azt az általa néha anarchistának, néha szocialistának, néha liberálisnak, néha demokratának nevezett ideológiai tábort, amelynek tagjai kiemelten érzékenyek a nők és a társadalmi kisebbségek jogaira, kritikusak az Egyesült Államokat irányító politikai és pénzügyi elittel, és élénken foglalkoztatják őket a társadalmi igazságosság eszméi.

Ezt a gondolatkört vagy másképpen a világ dolgaihoz való hozzáállást 2017 óta az oxfordi nagyszótár is woke-nak nevezi.

A woke ma a konzervatív Amerika legnagyobb ellensége, a vezető republikánus politikusok – így a mostani elnökjelölti kampány két legnagyobb esélyese, Donald Trump és Ron DeSantis – számára a legfőbb szitokszó. Trump idézett mondatából pedig az is kiderül, hogy az ideológia egyik szellemi atyja az amerikai jobboldal szerint Howard Zinn, a baloldali történész, tanár és aktivista.

Zinn 2010-ben, nyolcvanhét éves korában hunyt el, de fő műve, Az Egyesült Államok története alulnézetben (A People’s History of the United States) a mai napig bestsellernek számít, és számos amerikai főiskolán, egyetemen tananyagként oktatják.

A könyvnek egyelőre nem létezik magyar fordítása, nemrég azonban nálunk is megjelent a belőle készült, angolul 2008-ban közreadott képregény-adaptáció, amelynek elkészítésében Zinn is részt vett. A vaskos, nagyalakú képregénykötet pontosan követi az eredeti mű gondolatmenetét, így a magyar olvasó is képet alkothat róla, miből tanítják az amerikai fiatalok egyik felét, és mitől féltik jobboldali politikusok a másik felét.

Varga Jennifer / 24.hu

Vádbeszéd bizonyos fehér férfiak ellen

Jelzésértékű az eredeti történeti munka és a képregény címe közötti különbség: Az Egyesült Államok története alulnézetben helyett Az amerikai birodalom története alulnézetben című művet olvassuk. Mintha Zinn élesebben, markánsabban fogalmazna, gondolatmenetének velejét foglalja össze. A kritikus hangnemet a képregény felütése alapozza meg, amelyben Zinn maga is szereplőként tűnik fel, a 2001. szeptember 11-i terrortámadástól összetört, monitor előtt görnyedő figuraként. Nemcsak a terrorcselekmények áldozatait gyászolja, hanem felháborodást is érez, amiért álláspontja szerint George W. Bush a terrorra terrorral válaszolt, amikor az amerikai légierő bombázni kezdte Afganisztánt.

Zinn mint mesélő újra és újra felbukkan a történetben, amint egy előadás keretében végigvezeti közönségét az amerikai történelmen.

Alapállítása, hogy az Egyesült Államok történetét nem az államalapítók, hadvezérek és politikusok történelmeként érdemes elmesélni, hanem azoknak a szemszögéből, akik a hódítások, a politikai és gazdasági felemelkedés kárvallottjai lettek.

A képregény első fejezetében a Wounded Knee-i mészárlás eseményeit írja le, vagyis annak a történetét, hogyan gyilkoltak le 1890-ben az amerikai katonák több száz, zömében fegyvertelen oglala sziú indiánt, akik a Pine Ridge-i rezervátumot elhagyva a Wounded Knee-patak mellett kerestek menedéket.

A történész szerint ezzel bebizonyosodott, hogy az őslakosok autonómiatörekvéseire az amerikai állam mindig erőszakkal felel, a gyarmatosítás tehát befejeződött. Az Egyesült Államok új urai Zinn megfogalmazásában „bizonyos fehér férfiak”: azok, akik az ország ipari termelését, közlekedési hálózatát, bank- és médiarendszerét uralják, ezáltal pedig politikai befolyásuk is óriási. Amikor 1894-ben az Amerikai Vasúti Szövetség chicagói munkásai Eugene Debs vezetésével sztrájkba léptek az alacsony bérek és a munkaadójuk által megszabott, egyre növekvő birtokbérleti díjak miatt, a gazdasági és politikai elit tett róla, hogy Debset Amerika-szerte közellenségnek kiáltsák ki, és végül börtönbüntetésre ítéljék. (A sztrájkvezér és későbbi szocialista pártalapító Zinn könyvének és képregényének visszatérő hősalakja, a szerző arról is beszámol, amikor Debs 1920-ban a börtönből indult az elnökválasztáson.)

Varga Jennifer / 24.hu Howard Zinn képregényének részlete.

A Debs színrelépését hozó Pullman-sztrájk Zinn megközelítésében nemcsak azért kulcsfontosságú történelmi esemény, mert előrevetíti az amerikai szakszervezeti mozgalmak és a pénzügyi-politikai elit későbbi összecsapásait, hanem azért is, mert ennek a válságos időszaknak az eredményeként született meg a politikai döntés, hogy az Egyesült Államoknak a hátország gazdasági nehézségeit ellensúlyozandó külföldön kell agresszívan piacot szereznie. A szerző a következő fejezetekben az Egyesült Államok zsákmányszerző, háborúpárti külpolitikájának huszadik századi mérföldköveit veszi sorra, olyan háborús helyzeteket, amelyekben az amerikaiak a saját gazdasági érdekeik mentén támogatták egyik vagy másik hadviselő felet. Az 1895-ben kirobbant spanyol–amerikai háborút, a Fülöp-szigetek 1898-as invázióját, sőt az első világháborús amerikai szerepvállalást Zinn szerint egyaránt az köti össze, hogy az Egyesült Államok mindegyik véres konfliktusban a nemzetközi piacok minél teljesebb irányítását és a rivális nagyhatalmak gyengítését tűzte ki célként.

A „birodalminak” nevezett érdekek működéséből a történész szerint azért fogannak politikai bűnök, mert az Egyesült Államok számos esetben maga gerjesztette a határain jócskán túlnyúló háborús konfliktusokat, és ártatlanok elpusztítása felett is szemet hunyt – vagy éppen maga okozta azt.

A képregény legkönnyebben támadható – mert történészi szakmunkához képest szokatlanul történetietlen – képzettársításai, párhuzamai rámutatnak, hogy az Egyesült Államok szerepvállalásának köszönhetően ugyanazok a konfliktustípusok ismétlődnek akár évszázados távolságban is. „1902. július 4.: Roosevelt elnök bejelentette az USA Fülöp-szigeteki háborújának végét – azonban az ellenállás az amerikai megszállással szemben még évekig folytatódott. 2003. május 1.: George W. Bush elnök bejelentette az iraki háború fő hadműveleteinek befejezését – a felkelés azonban tovább tombolt.”

A képregény további részében Zinn abból az állításból indul ki, hogy

a háború az állam egészséges állapota.

Innen nézve lajstromozza a huszadik század fegyveres konfliktusait, amelyekben az Egyesült Államok is érintett volt, mindegyre az amerikai nyerészkedés áldozataira irányítva a figyelmet. Akár a romlott konzervhússal traktált haditengerészek, akár a Ludlow-ban legéppuskázott bányászcsaládok vagy a gyilkosságért ártatlanul kivégzett anarchisták, Sacco és Vanzetti történetét foglalja össze, Zinn kitart az „alulnézeti” perspektíva mellett, vagyis a történelem áldozatainak, kisemmizettjeinek pártjára helyezkedik. A demokrata és republikánus kormányokat az Egyesült Államokat váltópártként irányító „nagykoalíció” részének kezeli, mert állítása szerint a hatalmi centrum pártjai alapvetően ugyanazt a zsákmányszerző külpolitikát folytatták az elmúlt százharminc évben, miközben az elnyomó állami intézményeket is hasonlóan működtették.

Varga Jennifer / 24.hu Howard Zinn képregényének részlete.

Egy egész nemzedék lelkiismeretét változtatta meg

Mindez nyilvánvalóan erősen ideologikus történetírást jelent, de Zinn nem is tagadja, hogy radikálisan baloldali alapállásból fogalmaz. Brooklyn szegénynegyedében nőtt fel a gazdasági világválság évei alatt, négygyerekes, bevándorló zsidó család egyik fiaként. Világnézetét elsősorban szocialista és anarchista eszmék alakították, valamint a kiábrándulás az Egyesült Államok háborúiból – ő maga a légierő kötelékében harcolt a második világháborúban, és traumatikus tapasztalataként idézi fel egy francia falu bombázását, amelynek során civilekkel is végeztek az amerikai gépek. Leszerelése után a veteránok felsőfokú oktatását támogató G. I. Bill révén tudott továbbtanulni, majd történelemből és politikatudományból doktorált. Hét éven át tanított az atlantai Spelman Főiskolán, ahonnan az intézmény első afroamerikai vezetője rúgta ki – radikális eszmék terjesztésével meggyanúsítva Zinnt.

Ezután a Bostoni Egyetemen helyezkedett el, ahol egyre aktívabban folyt bele a Nixon-elnökség alatt zajló polgárjogi mozgalmakba, és közeli barátságba került Noam Chomsky nyelvésszel, valamint Daniel Ellsberg politikai elemzővel. Ellsberg a hatvanas évek végén a Pentagon háttérintézményében, a Rand Corporationnél dolgozott. Ott szerzett tudomást az Egyesült Államok vietnámi szerepvállalásának előzményeiről és valós mértékéről tudósító Pentagon-iratok létezéséről, amelyet részletekben kicsempészett a hivatalból, és a sajtó rendelkezésére bocsátott. A kormányzati álláspontot számos tekintetben cáfoló dokumentumokat végül a Washington Post hozta nyilvánosságra, felerősítve a háborúellenes hangokat az amerikai nyilvánosságban (erről az ügyről készült Steven Spielberg 2017-es filmje, A Pentagon titkai). A börtönt kockáztató Ellsberget Zinn is segítette.

Politikai aktivista karrierje mellett Zinn megtartotta a katedrát, és 1980-ban megjelentette Az Egyesült Államok története alulnézetben című, nagy lélegzetű munkáját. A könyv történettudományi szakmunkákhoz képest rendkívüli sikert aratott, összesen kétmillió példányban kelt el, és valósággal sztárrá tette szerzőjét. Zinn iskolát teremtett, művei rengeteg más történészt megihlettek. Azóta megjelent a Franciaország története alulnézetben, A sport története az Egyesült Államokban alulnézetben, a Harmadik világ története alulnézetben, amelyeket más-más, de egytől egyik Zinn által inspirált szerzők jegyeznek.

Ollie Noonan, Jr. / The Boston Globe / Getty Images A kép közepén Howard Zinn egy tiltakozáson vesz részt 1960-ban.

E példákat már Piróth Attila, Zinn magyar fordítója és kiadója sorolja, aki 2018-ban ismerkedett meg a történész munkáival. Akkor fordította le Chomsky Rekviem az amerikai álomért című könyvét, és szerzett tudomást a nyelvész és a történész barátságáról (Chomsky szerint Zinn „egy egész nemzedék lelkiismeretét megváltoztatta”). Piróth ezután fordította le Zinn Engedetlenség és demokrácia című munkáját, illetve kísérleti drámáit a Három színdarab – Howard Zinn politikai színháza című kötetben, mielőtt a képregényt vette volna sorra. A Zinn-életműben kuriózumot jelentő színdarabok kiadását magyarázza, hogy Piróth 2013 óta független színházi társulatot vezet a franciaországi Bègles-ben, Bordeaux-tól nem messze. Fizikusként és szakfordítóként végzett, több mint húsz éve él Franciaországban, a Kovász Műhelyen (Théâtre le Levain) belül pedig a színházi alkotócsoport, a politikai-közösségi tér és a könyvkiadó funkcióit egyesíti.

A Levain igyekszik a művészeteket és a társadalmi kérdéseket összekapcsolni. Ezért állítottuk színpadra és játsszuk iskolákban Franck Pavloff Barna hajnal című művét, ezért kértük fel Schilling Árpádot egy fórumszínházas projekt vezetésére, és ezért döntöttünk úgy 2019-ben, hogy fontos politikai gondolkodók (Howard Zinn, Jean Ziegler, Jason Stanley, Naomi Klein) műveinek magyar fordítását megjelentetjük

– magyarázta Piróth kérdésünkre, hogyan karolta fel Zinn műveinek magyar kiadását a messzi Franciaországból. „Önmagában e könyvek megjelentetése apró lépés, de ahogy Zinn írja: »A forradalmi változás nem egyetlen kataklizmaszerű pillanatban jön el (óvakodjunk az ilyen pillanatoktól!), hanem a meglepetések végtelen sorozataként, amely cikkcakkban halad egy tisztességesebb társadalom megteremtése felé. Nem szükséges nagy, hősies tettekre vállalkoznunk ahhoz, hogy részt vehessünk a változás folyamatában. A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot.«”

Piróth Attila alighanem Zinn legelkötelezettebb magyar követője, de világszerte – ahogy az általa sorolt „alulnézeti” történelemkönyvek példái is mutatják – korántsincs egyedül. Zinn a nyolcvanas-kilencvenes években fokozatosan tette magáévá a köztiszteletben álló, fontos társadalmi és politikai ügyekben rendre megszólaló, közéleti értelmiségi szerepét.

Könyveiből a 2011-ben induló Occupy mozgalmárai is felolvastak a Wall Street sátortáboraiban, az elnyomás elleni történelmi harcot korabeli dokumentumokkal, beszédekkel, levelekkel elmesélő, Voices of a People’s History of the United States című művéből pedig az évek során Bob Dylan, Bruce Springsteen, Viggo Mortensen és Matt Damon is előadtak.

A képregény társalkotói, Dave Wagner író, Mike Konopacki rajzoló és Paul Buhle, az amerikai képregényszakma tekintélyes szerkesztője nyilván maguk is Zinn tisztelői közé tartoznak. Közös művüket a népszerűsítés szándéka vezérli, ami nem jelenti azt, hogy a képregény ne lenne saját jogán is izgalmas alkotás. Zinn tanainak hirdetésén túl elsősorban kollázsjellege teszi érdemessé a figyelemre: Konopacki egyszerű, karikatúraszerű, fekete-fehér rajzai mellé fényképek, újsághírek, régi hírlapillusztrációk ékelődnek. Az így összeálló, kevert képi világ nem éppen a legízlésesebb – nehezen veszi be a gyomrunk egy politikai gúnyrajz, egy történetmesélő panel és a My Lai-i tömeggyilkosságról készített fotó pergő egymásutánját –, de a meggyőzés, az agitáció szempontjából lehengerlő hatású. Ezért is tűnik úgy, hogy Az amerikai birodalom története alulnézetben sűrűbben és kevésbé árnyaltan fogalmaz, mint az eredeti mű, ami aligha meglepő, ha egy több mint hétszáz oldalas történelemkönyvet adaptálnak képregényre.

Összehasonlítási alapunk akkor lesz, ha Piróth Attila közreadja Zinn alapművét is, amit 2024-re tervez. Ő maga továbbra sem tartja mainstreamnek a történész műveit, noha szemléletformálónak és iskolateremtőnek nevezi őt, elismerve, hogy Zinn alapállítása – miszerint az amerikai történelmet az elnyomottak történeteként érdemes újramesélni – vörös posztó az anti-woke politikusok szemében.

A fordító hozzáteszi, a konzervatív jobboldal sok tekintetben hasonló retorikát használ Magyarországon, mint az Egyesült Államokban, Zinn történelemszemléletével és ideológiakritikájával ezért a magyar olvasóknak is érdemes megismerkedniük.

Howard Zinn és mások: Az amerikai birodalom története alulnézetben. Théâtre le Levain – Budapesti Teleki Téka, 2022, 288 oldal, 4800 Ft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik