Kultúra

Egy hónapig bárki megnézheti a Nemzeti Múzeumban a geszterédi aranyszablya másolatát

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Az ezerszáz éves kincs rekonstrukciójához számos támogatóra, illetve két mesterre volt szükség.

Egy honfoglaláskori magyar fejedelem X. századi, arany veretekkel díszített szablyájának rekonstrukcióját állították ki a Magyar Nemzeti Múzeum Kandalló termében csütörtökön, ahol egy hónapon át lesz látható – írja az MTI.

Az eseményen L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója méltatta a szablya rekonstrukciójának jelentőségét, igazi ünnepnek nevezve azt a magyar muzeológia életében.

Az aranyszerelékes szablya 1927-ben, egy honfoglalás kori leletegyüttes legszebb darabjaként került elő a Nyíritag nevű urasági major közelében. A szablya pengéjét és a szablyát díszítő aranylemezvereteket sajnos csak töredékekben maradtak meg – idézte fel Németh Péter régész, a nyíregyházi Jósa András Múzeum címzetes igazgatója, majd kiemelte a szablya rekonstrukciójának történelmi fontosságát is. Az igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az elkészítéséhez.

Az aranyszablya emlékének ápolására 2015-ben létrejött Geszterédi Aranyszablya Társaság elnöke, Rácz János ezt követően arról beszélt, hogy egy nagy álma valósult meg az alapos előkészítő munkát követő fegyverkovácsolással, aminél természetesen a történeti hitelességet tartották szem előtt. A régészek leírása alapján a civil szervezet Szabó István hagyományőrző fegyverkovácsot, népi iparművészt kérte fel a szablya pengéjének elkészítésére, Strohmayer Ádám ötvösművészt pedig a díszítésére.

Rácz mindemellett rámutatott: ahhoz, hogy a tárgy elkészüljön, sok cég, intézmény és magánember támogatására volt szükség.

Az eseményen A Geszterédi Aranyszablya rekonstrukciója 2019-2023 című kötetet is bemutatták, amelyben Révész László és Németh Péter régész számol be a munkálatokról, de a fegyverkovács, illetve az ötvösművész is mesél az elkészítésről.

Az eredeti szablya darabjai itt láthatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik