Végéhez közeledik a Balaton nyugati részén a Festetics család kevésbé ismert örökségét bemutatni vágyó, 1,256 milliárd forintnyi uniós pénzzel megtámogatott projekt, aminek részeként április végén, a balatongyöröki Szépkilátónál II. Festetics Tasziló (1850-1933) felesége, Lady Hamilton kapott csodálatosan abszurd fejszobrot.
A fiatal gróf – 1911-től herceg – angliai tanulmányútján ismerkedett meg Mary Victoria Douglas-Hamilton (1850-1922) skót hercegnővel, aki akkor a monacói herceg felesége volt ugyan, évekkel később azonban Festetics mégis oldalán kötött ki, sőt, 1880-ban össze is házasodtak.
A jórészt az első világháború éveiben való jótékonykodása miatt szegények édesanyjaként is emlegetett lady nevéhez kötődik az általa gyakran látogatott Szépkilátó feketefenyőinek elültetése, így a szobor helyén valószínűleg nem kellett túl sokat gondolkodni, a Twitter magyar szegletében feltűnt fotók szerint pedig a szobrászati munkába is ugyanannyi energiát öltek.
Szabó Menyhért első (szigorú értelemben véve második) köztéri alkotása első látásra ijesztően, másodikra pedig inkább komikusnak hat, hiszen leginkább úgy fest, mintha egy sírkőkatalógus találkozott volna egy rosszul mintázott női arccal:
— Andor Márió (@andormario) April 27, 2023
A néhány évvel ezelőtt meglepő gumilenyomat-szobraival a kortárs magyar szobrászat vérkeringésébe bekapcsolódó szobrász munkájának leleplezésről a Keszthelyi Televízió készített közel háromperces híranyagot: