Hetvennégy évesen meghalt Meir Shalev izraeli író, aki az egyik legismertebb irodalmár volt az országban. A Szombat folyóirat honlapja szerint az író rákkal küzdött.
Shalev az izraeli Nahalalból származott, katonai szolgálata során harcolt a Hatnapos Háborúban, ahol meg is sérült. Pszichológia szakon tanult a jeruzsálemi Héber Egyetemen, majd újságíróként dolgozott, népszerűséget rádiós és televíziós műsorok házigazdájaként szerzett. Édesesapja, Yitzhak Shalev elismert költő volt, ennek köszönhetően hamar az írodalom bűvkörébe került, mégis már majdnem negyven volt, mire befutott az 1988-ban megjelenő Orosz románccal. A regényei mellett gyerekkönyveket, esszéket és tényirodalmi írásokat is publikált. Shalev Izrael egyik legnépszerűbb kortárs írója volt, akinek műveit több mint húsz nyelvre fordították le. Magyarul több könyve is megjelent, köztük az Orosz románc, a Négy lakoma és az Egy galamb és egy fiú is.
A portál szerint „Shalev a modern héber nyelv mestere volt, ez jellemezte bibliai asszociációkban és mitikus fogalmakban gazdag írásait. Könyveiben a nők gyakran tűnnek fel úgy, mint titkos és örök erőforrás a férfiak bonyolult életében.”