2022 nyarán a semmiből pattant ki a hír, miszerint a Hadtörténeti Múzeumnak rövid időn belül el kell hagynia a Várnegyedben lévő otthonát: a témában akkor írt hosszú cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy a Ferdinánd-, majd Nándor-laktanya néven ismert klasszicista épület 1929 óta adott otthont a gyűjteménynek, a felújítás után pedig a Honvédelmi Minisztérium költözik majd az épületbe.
A költözésnek korai előjelei is voltak: júliusban mindenféle előjel nélkül megkezdték ugyanis a Magyarország katonai történetének 1918–1948 közti időszakát bemutató időszaki kiállítás bontását, rövidesen pedig Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter is reagált a felröppent hírekre.
A politikus nem cáfolta, de nem is erősítette meg egyértelműen a hírt, azt azonban elmondta:
A kormány célkitűzése, hogy ezeket a feladatokat az intézmény méltó módon és méltó helyen láthassa el olyan körülmények között, melyek a nagyközönség és a tudományos közélet számára is biztosítják a jelenleginél könnyebb megközelíthetőséget, illetve a XXI. század kihívásainak is megfelelő modern, tágas külső és belső kiállítóhelyeket.
Bár a miniszter szavai valójában megerősítik a korábban felröppent hírt, hivatalos forrásokból azóta semmilyen részletre nem derült fény.
Az akár tíz éven át tartó teljes költözés megkezdésének egyelőre semmiféle nyoma nem látszik, sőt, a múzeum február elején újra megnyitotta a kapuit a látogatók előtt. Minden jel arra mutat azonban, hogy a miniszter által korábban említett, könnyebben megközelíthető, modern épületegyüttes
– derült ki az építési hatósági engedélyezési rendszer vonatkozó bejegyzéséből, ami a Kerepesi út 29/B. jelű telekre tervezett állami beruházás néhány látványtervét, illetve helyszínrajzát mutatja.
A 2021. június 8-án indult, szeptember 21-én építési engedélyig jutó tervcsomag lényegét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyének felépítése adja, amit a kormány két évvel ezelőtt, 2021 márciusában egy rendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, kiemelten közérdekű projektté nyilvánított, így az engedélyezni kívánt tervekhez sem településképi véleményezési, illetve bejelentési eljárásra, sem közterület-alakítási terv leadására nem volt szükség.
Az egyik bejáratánál ma is egy Sztálin-idézetet rejtő Százados úti művésztelep, illetve egy 2019 májusára engedélyhez jutó, de még mindig nem megkezdett szálloda- és irodaegyüttes (a CZP Architects tervei itt láthatók) leendő helye közé szorított területen a kiemelésnek köszönhetően mindössze 10 százaléknyi zöldfelületet kell kialakítani, nem ez azonban a terv legmeglepőbb része, hanem a rendszerben olvasható nem túl bőbeszédű rövid leírásban – színházépület, portaépület építése és meglévő épület átalakítása – nem szereplő apróság:
ami arra enged következtetni, hogy a múzeum teljes egésze – vagy legalább egy fontos része – az államosítások óta a magyar állam kezében lévő területre költözik majd.
A tervlapokat, illetve látványrajzokat nézve jól látszik, hogy a területen ma álló struktúrák egy része megmarad, az utcavonalhoz legközelebbi, A jelű épület azonban eltűnik, hiszen a helyén születik majd meg a levegőből leginkább forrólevegős sütőnek tűnő fehér színházépület, aminek legfőbb vonzerejét az elmúlt években egyre divatosabbá váló burkolattípus – fehér Kerlite lapok – jelenthetik, hiszen a klasszikus kőporcelán burkolatokhoz hasonlóan kaolinból, agyagból és földpátból születő fagy- és hőálló lapok napfényben szinte világítanak majd.
A sokszor leginkább városi autópályaként funkcionáló Kerepesi útra a tervezők egy méretes emeleti teraszt is megálmodtak, aminek üvegkorlátjára támaszkodva az érkező vendégek figyelhetik majd az autótömegeket, trolibuszokat vagy épp az egykori Hotel Stadion meglepően érdekes tűzfalát.
A környezetére egyáltalán nem figyelő épület részleteiről a homlokzati rajzok is sokat mesélnek – ezek szerint az utcáról nem látható oldalakon forgatható lamellás álló napelemek, illetve indamotívumok tűnnek fel, a próbaterem, illetve a balett-terem pedig a keleti oldalon kap majd helyet.
A projekt hátterének jó részére a Magyar Közlöny, illetve a Közbeszerzési Értesítő világít rá: előbbi arról mesél, hogy az 1443/2019. számú kormányhatározatban az állam 638,226 millió forintot különített el a beruházás előkészítésére, utóbbiban pedig az építészeti tervek részletei is megtalálhatók:
A munkák végeztével legfeljebb négyszáz néző befogadására alkalmas nézőtér születik, aminek csak földszintje, zsöllyéje, valamint minimális számú páholya lesz, erkélyt és karzatot nem terveznek.
A vasfüggönnyel lehatárolt, 24 méter magas színpad, a két oldal-, egy hátsó- és egy alsószínpad (ezek mérete 12×12 méter), illetve a nézők közt természetesen egy zenekari ároknak is jut majd hely, de ebben az épületben kapnak majd helyet a díszlet- és jelmezraktárak, a kelléktárak, illetve az egyéb kiszolgáló terek és gépészeti helyiségek is, de énekkari próbatermeknek, öltözőknek, valamint kisméretű koncertteremnek is szorítanak helyet.
A tervezés jogáért két konzorcium versengett: közülük végül a Vincze Krisztián vezetésével korábban számos színházépületen dolgozó ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft., a szintén Vinczéhez kötődő Art’O-Dom Első Otthonépítő Kft., illetve a Színház-Terv Kft. közös munkája győzött, a Global Terv Kft. és a Szécsi Zsolt által irányított Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. kettőse pedig alulmaradt.
A 2020. március 25-én aláírt, nettó 469,8 milliós szerződést 2021 augusztusában módosították, a tervezési díjat ugyanis 515,8 millió forint plusz áfa összegre emelték. A késlekedés okaként a dokumentumokban a koronavírus-járványt jelölték meg, ami miatt előbb a tervezőiroda, majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai vonultak karanténba.
A dokumentum hozzáteszi: a tervezők 2020. október 8-án nyújtották be az első tervverziót a miniszteri előzetes településképi véleményezési eljárásra, ahol kérték a színház áthelyezését. Ez végül nem volt lehetséges, a Miniszterelnökség így végül csak annyit kért, hogy az előcsarnokot a keleti oldal felé is nyissák meg. A módosítás természetesen megtörtént, így a központi tervtanács zöld utat adott a projektnek, rövidesen pedig az úgynevezett előzetes miniszteri vélemény is rendelkezésre állt, így már csak a Honvédelmi Minisztérium, mint szakhatóság álláspontja hiányzott az engedélyezéshez.
Végül ez is megszületett, noha a pozitív állásfoglaláshoz kikötések társultak:
Az engedélyig jutó fenti terveken látható állapot mindent egybevéve tehát a terület véglegesnek szánt állapotát mutatja, így jelen pillanatban elég nagy esély látszik arra, hogy a színház mellett a leendő Hadtörténeti Múzeum épületei láthatók.
A másfél éve megszerzett építési engedély óta a munkák végül semmit sem haladtak előre, hiszen hiányzott a földdarabon álló fák jó részének kivágását lehetővé tevő fakivágási engedély, amit a projekt végül három héttel ezelőtt, február 28-án kapott meg – vette észre az Építészfórum.
A dokumentum arról azonban nem tett említést, hogy pontosan hány fa eltűnése várható, az azonban egyértelmű, hogy mostantól semmi akadálya sincs annak, hogy a munkák bármelyik pillanatban megkezdődjenek.
Faárugyárból hajléktalanszálló
A tizenhat és félezer négyzetméteres területen a Rákosi-kor derekán jelent meg a Honvédelmi Minisztérium, ezzel egyidőben pedig a frissen alapított Magyar Nemzeti Táncegyüttes (2014-ig Honvéd Táncegyüttes) is itt találta meg a próbahelyét. Az azóta eltelt több mint hetven évben egymás után tűntek itt fel a tárcához köthető különböző intézmények, cégek és csoportok, köztük a Zrínyi Kiadó (ma a szintén itt működő HM Zrínyi Nonprofit Kft. része), a Honvéd Zrínyi SE asztalitenisz-szakosztálya, valamint maga a Hadtörténeti Múzeum, ami hosszú ideje raktárat működtet a területen.
A méretes földdarabon persze nem a kommunista hatalomátvételt követően tűntek fel az első épületek, hiszen 1911-től itt működött a néhány hónappal korábban alapított Magyar-Amerikai Famegmunkáló Mintatelep Rt. gyára, ami lassan kora legfejlettebb faipari üzemévé alakult.
A gyártókapacitása jó részét az 1929-ben kezdődött nagy gazdasági világválság során azonnal elveszítő – a következő év januárjában háromszáz helyett már csak hetvenen dolgoztak a falak közt –, ekkor már jó ideje Magyar Amerikai Faárúgyár néven működő cég a harmincas évek hajnalán nyom nélkül eltűnt, hat hátrahagyott épületét – három egyemeletest, illetve három földszintest – pedig éveken át senki sem használta.
A megoldást végül a főváros találta meg: 1934 nyarán egy bontási vállalkozón át végül fillérekért vásárolta meg azt, hogy rövidesen négyszáz hajléktalant befogadó otthonná alakítsa az együttest. A kitűzött célt végül messze túlteljesítették: a Budapesti Hírlap november közepén már arról számolt be, hogy az egykori gyárban végül ezer embert helyezhetnek el, egy részük pedig máris elfoglalta a helyét, noha az átalakítások még nem értek véget.
A menhely mérete hamarosan tovább nőtt: 1940 szeptembere és 1941 júniusa közt Gerstenberger Ágost műépítész tervei szerint megszületett a ma is a telek hátsó részén álló, újabb ötszáz embert befogadó, kétemeletes struktúra, amihez egy ötven betegre méretezett, egyemeletes gyengélkedő pavilont is létesítettek, benne kórtermekkel, orvosi rendelővel, illetve egy elkülönítő fürdővel, amihez egy fertőtlenítő is tartozott, hiszen a bekerülő embereknek legtöbbször csak egyetlen rend ruhájuk volt, így fürdés után ugyanazokat vették vissza, csak épp tisztán és szárazon.
A háborús anyaghiány ellenére a munkák eredményét a korszak legfontosabb modern építészeti folyóirata, a Tér és Forma is dicsérte (1942/3.), a kitűnő felszereltség, illetve a modern kívánalmaknak megfelelő belső terek azonban nem hosszabbították meg a menhely életét, így az a már említett államosítás részeként örökre bezárta a kapuit.
A terület a légifotók tanúsága szerint a Rákosi- és Kádár-korszakban, illetve a rendszerváltás után is látott kisebb-nagyobb átalakításokat, a most következő munkálatok azonban nyolcvan éve nem látott mértékű változást jelentenek majd.
Kérdés persze, hogy milyen minőségű lesz a végeredmény, a terveket látva azonban nem látszik sok esély az ideális megoldásra.
