Aki szerint Magyarországon nincsenek és nem is voltak indiánok, nagyon téved. A magyar indián persze nem olyan, mint az amerikai. Nem népcsoport, hanem eszme: a természetvágy, a közös játék, a tisztaság és mindenekelőtt a szabadságvágy eszméje. Ne firtassuk, hogy a modern ember e romantikus, tizennyolcadik századi eszményei mennyire szorosan kapcsolódnak az észak-amerikai indián törzsekhez. Valamelyest azért kapcsolódnak, mert az első magyar indián Baktay Ervin művészettörténész (és festő és műfordító) volt, aki nemcsak az indián szellemiségre, hanem a néprajzi kutatásokra is odafigyelt.
Nyomában, de tőle függetlenül a második magyar indián közösséget a hatvanas években alapította Cseh Tamás és baráti köre, noha ők nem a Dunakanyarba jártak ki indiánozni, mint Baktay társasága, hanem a Bakonyba. A bakonyi indiánok tábora, amelyet persze annak idején a Kádár-rendszer titkosszolgálata gyanakvással és a rendbontóknak járó kiemelt figyelemmel követett, ma is él. Közéjük tartozik, családi és baráti kapcsolatok révén és nemzedékváltások után Gauder Áron filmrendező, aki most elkészítette az első magyar indiánfilmet.
![Végre boldog lehet minden magyar indián 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/03/kojotnegylelke_09.png)
Gauder pályája szemléletesen bizonyítja, hogy az animációs rendezők munkája nemcsak küzdelmes, de jellemzően láthatatlan is marad abban a filmszakmai környezetben, amely általában az elkészített nagyjátékfilmekben méri a teljesítményt. Negyedszázada végzett a MOME-n, amit akkor még Iparművészeti Főiskolának hívtak, majd Novák Erikkel közösen tető alá hozták a Nyócker című, nyers és barkácshangulatú romantikus gettóvígjátékot.
Gauder tulajdonképpen azóta igyekszik „szerzői” életművet építeni, erről azonban leginkább idézőjelek között beszélhetünk, sokáig olyan kevés lehetősége volt megmutatni a saját alkotói személyiségét. Ősi kultúrák, természeti népek érdeklik őt, például a vikingek, de vikinges animációs filmterve, az Egill évtizedes fejlesztési pokolban sínylődik. Indiános ötletét pedig előbb dolgozhatta ki rövidfilmsorozatként, mint egész estés formában. Így viszont a kétezertízes években készült Kojot-epizódokat ma is visszanézhetjük, felkészülésként és előtanulmányként a nagyjátékfilmhez (érdemes is megnézni őket, az egyiket éppenséggel Cseh Tamás narrálja).
A rendező hátterét és személyes érintettségét azért érdemes tisztán látni, mert így válik érthetővé, mi közünk nekünk az indiánokhoz. Gauder ugyanis földrajzi értelemben nem hozza közelebb őket hozzánk: a felütésben valahol Észak-Amerikában járunk, nagyszabású beruházás helyszínén, ahova öltönyös-kosztümös üzletemberek érkeznek ellenőrizni egy kisebb hegy ledózerolását. A munkagépek hajnali beindítása előtt a helyi környezetvédők látogatást tesznek a hegy tetején élő, apró indián közösségnél, és megismerik az indiánok teremtéstörténetét. Ebbe a keretbe ágyazódik a Kojot négy lelkének voltaképpeni témája, a világ teremtésének, majd az ember születésének és öntudatra ébredésének mítosza. A Gauder által lepárolt és Bereményi Géza társ-forgatókönyvírói segítségével formába öntött indián eredetmonda szerint az ember a teremtő Öreg és a cselszövő Kojot párharcának eredménye és eszköze. A teknős formájú világot az Öreg teremtette, az embert a Kojot, amikor az Öreget utánozta.
Az indián teremtésmítosz radikális vonása, hogy benne az embert végső soron a gonosz, ártó lény hozza létre.
Ám a Kojot a bibliai Sátánnál ellentmondásosabb figura, mert adandó alkalommal az ember függetlenedését, gyermekből felnőtté válását segíti elő, mintegy leválását a jóakaratú, de természete szerint hatalmaskodó Öregtől. Ebből a szempontból – és akarva-akaratlanul összefüggéseket keresve indián és európai teremtéstörténetek között – a Kojot Az ember tragédiája Luciferéhez hasonlatos, drámai figura. A Kojot négy lelkét talán nem is Madách művével, hanem Jankovics Marcell rajzfilm-adaptációjával érdemes párhuzamba állítani, a közös forma és a roppant vállalkozás miatt is (Jankovics közel harminc éven keresztül dolgozott a maga Madách-feldolgozásán; Gauder hétéves munkája a Kojoton ehhez képest szinte rövidtávfutás).
![Végre boldog lehet minden magyar indián 2](https://s.24.hu/app/uploads/2023/03/kojotnegylelke_10.jpg)
Ahogy a Jankovics-féle Az ember tragédiája, úgy a Kojot négy lelke is markánsan szerzői animáció, nemcsak a témaválasztás, hanem a látványvilág alapján is. A Gauder tervezte figurák kissé érdesebbek, szögletesebbek a fősodorbeli animáció derékhadában látható karaktereknél. Bár az is igaz, hogy ma a mainstream animációban gyakoribb a realizmustól távolodó stilizáció, mint húsz évvel ezelőtt, úgyhogy a Kojot négy lelke akár nagyobb közönséget is elérhet. Már csak azért is megérdemelné, mert más tekintetben is ötletesen épít a rajzfilmes forma szabadságára.
Ebből a kígyós-kőolajvezetékes példából is kitűnik, hogy a Kojot négy lelke erősen ideologikus film, ami nyíltan állást foglal a természeti erőforrások kizsákmányolása és a természetes élőhelyek elpusztítása ellen. A kerettörténetben gaz turbókapitalisták, elszánt környezetvédők és békés indiánok egyaránt a karikatúra szintjén jelennek meg, e figurák és az ábrázolt konfliktus leegyszerűsített, akár együgyűnek is nevezhető ábrázolása pedig a film leggyengébb pontját jelenti. Mégsem válik zavaróvá, mert egyértelműen csak bevezetése és jelenkori kontextusa a hosszabban bemutatott, sziporkázóan izgalmas és ötletgazdag eredetmítosznak, amely ráadásul idővel találkozik és párbeszédbe lép a bibliai teremtéstörténettel is.
![Végre boldog lehet minden magyar indián 3](https://s.24.hu/app/uploads/2023/03/kojotnegylelke_03.jpg)
Ez utóbbi fordulat is tesz róla, hogy a Kojot négy lelke egzotikus meséjét végül mégiscsak a sajátunknak érezzük. Ahogy Füst a Szemében, a sápadtarcúak által ismert nevén Cseh Tamás írta: „Nem tudom, hogy a magyarországi indiánnak mi lesz a sorsa. Én nem lehetek valódi indián, csak a szívem mélyén szeretnék az lenni.” Gauder Áron most bizonyítja, hogy a magyarországi indián még létezik, és szép filmjével talán egy újabb generáció tagjaiban ébreszti fel a régi bakonyi indiánok szabadságvágyát.
Kojot négy lelke (2023), 106 perc. 24.hu: 8/10.