Kultúra ismeretlen budapest

Leállította a Kormányhivatal az egykori Modiano-gyár részleges bontását

Vincze Miklós / 24.hu
Vincze Miklós / 24.hu
Szakszerűtlennek és jogosulatlannak tartják azt.

Egy évvel ezelőtt, 2022 februárjában publikussá váltak a pesti belváros egyik legérdekesebb modernista gyárépülete, a Váci út 48/e-f. alatti egykori Modiano-szivarkapapírgyár átépítésének tervei, aminek részleteit hosszú cikkben tettük közzé, rámutatva a jogszerű keretek közt megvalósítani vágyott projekt túlzó méretére, illetve az épület tömegének teljes átírására.

A Szőke Imre által tervezett, három utcára néző – védettséggel a befektető akarata ellenére továbbra is rendelkező – épületegyüttes munkálatai tizenöt éves toporgás, illetve több áttervezés után nemrégiben elindultak, így 2025-ben akár már a kész struktúrával találkozhatunk a helyszínen.

Modiano

Feltéve persze, ha időben sikerül rendezni a bontás körülményeit, hiszen a XIII. kerületi Önkormányzat kedden arról írt, hogy a bontást kísérő por- és zajterhelés túlzó, így

  • a helyszínen bírságot szabtak ki a kivitelezőre,
  • a Közterület-Felügyelet közigazgatási hatósági eljárást kezdeményezett,
  • az utcai fasorban okozott kár miatt feljelentést tettek,
  • sőt, az építési ügyek többségét a fővárostól, illetve a kerületektől 2020 elején átvett Kormányhivatalnál kezdeményezték a munkák szabályosságának vizsgálatát, majd a folyamat szabályossá tételét.
Vincze Miklós / 24.hu

Az építési hatóság erre kimondottan gyorsan reagált – derül ki Budapest Főváros Kormányhivatalának péntek délelőtt közzétett rövidhíréből, ami szerint

az építésfelügyeleti osztály szerdán tartott hatósági ellenőrzése után azonnal leállította a munkákat, amiket szakszerűtlennek és jogosulatlannak tart.

Vincze Miklós / 24.hu

A részleges bontás a további intézkedésig nem folytatható, ez azonban természetesen nem jelenti a projekt végét, hiszen

a befektető a korábban megszerzett jogerős építési engedély birtokában, a szükséges óvintézkedések megtétele után nyilvánvalóan végigviheti a munkákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik