Sok évbe telt, de végre eljött a kosztümös, történelmi filmek ideje Magyarországon. Tizenhárom éve már, hogy a jelenlegi garnitúra kormányoz, de az elkészült filmekből egész mostanáig nem azt a képet kapta a NER kultúrpolitikája, amit látni szeretett volna Magyarországról. Mostanában azonban egyre-másra készülnek a történelmi filmek és sorozatok, melyektől egyértelmű elvárás, hogy a magyarság dicsőséges és sikeres pillanatait mutassák be. Ez pedig máris leszűkíti a történelmi filmet történelmi hőseposzokra, ezen belül viszont elég nagy a szórás: ilyen hőseposz az Antall Józsefnek szobrot állító Blokád, ez volt a szándék az Aranybullával és II. Andrással is, de egyértelműen ide tartozik a Hadik is.
Hadik András személye tényleg érdekes: messze ő futotta be a legsikeresebb pályát a 18. századi Habsburg-birodalomban szolgáló magyar katonák közül, egészen magas rangra emelkedett Mária Terézia idején, és valóban egy megbecsült, elismert hadvezér volt a maga korában. Legismertebb hadi sikere Berlin elfoglalása és megsarcolása volt ugyan, de utána még évtizedekig szolgálta a birodalmat, sőt, az első számú katonai vezetőjeként fejezte be a pályafutását.
Ez tényleg elismerésre méltó, de vajon kiderül-e a róla készült filmből egyéb is Hadikról? Ez tűnt a legérdekesebb kérdésnek, mert magával a filmmel kapcsolatban elég egyértelműen fogalmaztak a készítők:
Olyan kalandfilmet álmodhattunk mozivászonra, amely a magyar filmtörténet klasszikusai, A kőszívű ember fiai és az Egri csillagok óta hiányzik a hazai mozgóképes palettáról. Azt a becsületes hőst, illetve a huszárezredével végrehajtott bátor cselekedetet idézzük fel, amire ma is méltán büszkék lehetünk, és akiknek a valós története megannyi, a hollywoodi filmekkel vetekedő váratlan fordulatot, torokszorító izgalmat kínál
– mondta a film rendezője, Szikora János, akinek nem mellesleg ez az első játékfilmje.
A film már a legelején zavarba hozza A Tenkes kapitányán felnőtt nézőket, ugyanis itt a labancok a jók, szerencsére hamar kiderül, hogy a magyarok még a labancoknál is jobbak. A hétéves háború elején járunk, a birodalom hadban áll a poroszokkal, és Hadik András a huszárjaival példátlan hőstettet hajt végre, de csak két, életre szóló ellenséget szerez velük: a porosz tisztet, Von Bockot és a féltékeny osztrák generálist, Serbelloni grófot. Utóbbi ármánykodása miatt le is szerelik Hadikot, de aztán újra szólítja a királynő, és mennie kell, ezúttal Berlinbe. A vakmerő vállalkozásról a történelemkönyvből tudhatjuk, hogy sikeresen végződik, és talán azzal sem árulunk el titkot, hogy Hadik mindkét ellensége elnyeri menet közben a méltó büntetését.
Az látszik, hogy a szakmájukat értő iparosok dolgoztak a színházi ember, Szikora János keze alá: van itt jó pár, tisztességesen megcsinált csatajelenet, továbbá a Nyolcvan huszárt idéző képeket is láthatunk a zord havasokban kaptató huszárokról, ráadásul a drónok jóvoltából madártávlatból is, és felbukkan a vásznon jó néhány közkedvelt színész is. Igaz, többüknek csupán egymondatos szerepe van: elég egy pillanatra a popcornos vödörre figyelni, és már le is maradtunk Tordy Gézáról vagy Kovács Lajosról, de még Mucsi Zoltán alakítása is alig több egy cameoszerepnél. De hát így volt ez Várkonyi Zoltán sokat emlegetett filmklasszikusaiban is, például az Egri csillagokban Bujtor István vagy Zenthe Ferenc kaliberű legendák kaptak pármondatos szerepeket – más kérdés, hogy ott volt egy irodalmi klasszikusra támaszkodó forgatókönyv, és Gárdonyi Géza elvégezte azt a munkát, hogy jól megírt karakterekkel népesítette be a művét.
Itt viszont Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből ez fájóan hiányzik: Hadik Andrásról (Trill Zsolt) nagyjából annyira sikerül életszerű figurát gyúrni, mint amennyire Antall Józsefből a Blokádban, azaz semennyire. Hadik egy becsületes, családszerető, őszinte, jó katona. Ellenfelei hasonlóan faék egyszerűségű karakterek: Serbelloni gróf (Lábodi Ádám) csak ármánykodni tud, és nem sokkal jobb nála a Habsburgok seregeit irányító szélkakas, Lotharingiai Károly (Hirtling István) sem, míg Von Bockot (László Zsolt) kizárólag a Hadik elleni személyes bosszú hajtja. Van aztán forrófejű, de nagylelkű és bátor huszár (Molnár Áron), egy Hadikhoz a haláláig lojális tiszt (Szalma Tamás), egy szintén heves vérű szász zsoldos, akinek azért a helyén van a szíve (Szabó Győző), meg egy őrült zseni ágyúöntő (Reviczky Gábor), akinek az állítólagos őrülete abban merül ki, hogy felvesz egy szemüveget, ami nem is az övé. Szegény Gáspár Sándornak még ennyi dili sem jut, hiszen a világ legérdektelenebb szerepét kapta, tábori lelkészként két imára futja neki, és közben aggodalmaskodva kell néznie.
Nem beszéltünk még a nőkről, pedig vannak a filmben: Hadikné Lichnowsky Francziska (Jakubowska Julia) igazi családanya, aki a férjéért bármire képes, Mária Terézia (Horváth Lili) és Erzsébet porosz királyné (Bordán Lili) egyaránt vonzó felséges asszonyt alakítanak, akik természetesen egyformán flörtölnek Hadikkal, illetve fontos szerepet játszik a filmben egy alaptalan nemi erőszak vád is, amivel a woke udvaroncok próbálják lejáratni Hadikot. Persze egy kalandfilmtől ne várjunk mélységet, de azért ennél talán mégis több van ebben a sztoriban – vagy az alkotók célcsoportja a tízéves önmaguk, akik persze még nem is hallottak Trónok harcáról, Gyűrűk Uráról, a Vasemberről és a Hangyáról nem is beszélve, elvégre 1973 van.
Abban is egyet szokás érteni az ilyen filmekben, hogy a háború alapvetően rossz dolog, ez a film viszont egyáltalán nem reflektál erre sem: itt jó mulatság, férfimunka és kész, és a magyarok a legjobbak benne, lásd a rémületet az elpuhult berlini elit arcán, amikor Hadik eléjük toppan a sarcot követelve (sajnálatos, hogy Brüsszelig már nem jutottak el a magyar huszárok).
Arra sem reflektál ez a film, hogy itt miért is áldozzák fel az életüket páran a huszárok közül? A királynőért, akinek az apja előtt tették le a fegyvert a kurucok? Persze, hogy ők hivatásos katonák voltak, de a film hangvétele ugyanolyan kedélyes, mintha a kurucokat vagy a ‘48-as felkelőket látnánk. De az sem derül ki a filmből, hogy – Hadikon és Mária Terézián kívül – kinek lett jobb attól, hogy a Habsburgok huszárjai bevették Berlint? Magyarországnak? A világnak? Még csak azt a kontextust sem kapjuk meg, hogy a hétéves háborún belül mekkora szerepe volt ennek a huszárcsínynek, csak azt látjuk, hogy az uralkodók békét kötnek, és látszólag mindenki elégedett. Hogy valójában Berlin csak egy apró epizód volt egy földrészeken átívelő, számos nagyhatalmat megmozgató elő-világháborúban, az a filmből egyáltalán nem derül ki.
Ezeken a filmeken nyilván nem szabad a történelmi hűséget sem számon kérni, így azt sem, hogy a forgatókönyv igen szabadon bánik a tényekkel, hiszen ez bevett szokás a műfajon belül. Az azért mégis említésre méltó, hogy mostanra már az amerikai filmek is eljutottak oda, hogy nem mindenki angolul beszél a világban, itt viszont a szász zsoldosoktól kezdve Mária Teréziáig mindenki tökéletesen beszéli a nyelvünket. De még csak nem is az a koncepció, hogy az összes szereplő magyarul beszél, mert néha hallunk német szót porosz katonáktól is, tehát minimum zavaros ez a megoldás is.
De ez már tényleg nem oszt, nem szoroz, hiszen sokkal zavaróbb, amikor a film végén megszólal valami NOX-ot idéző népies modern popgiccs, és ez utóbbi már valamiféle koncepció is lehet a NER történelmi hőseposzaiban, hiszen a Blokád végén is egy teljesen oda nem illő Demjén-sláger váltott ki szekunder szégyenérzetet a nézőben. A Hadik a legnagyobb csapdákat elkerüli, tehát mehetnek majd rá egész iskolai osztályok, és senkit sem fog zavarni a háttérben 2036. december 26-án a tévében, ha még lesz akkor olyan. Sőt, néhányan még meg is fogják jegyezni, hogy bezzeg régen még tudtak történelmi filmeket csinálni!
Hadik, 108 perc, 2023, bemutató: március 9. 24.hu: 4,5/10
