Moór Marianna 1943-ban született Budapesten, tizennégy éves korában játszotta el A tettes ismeretlen című játékfilm egyik főszerepét, melyre 8750 kislány közül válaszották ki, és azóta harmincnál több további filmszerep fűződik a nevéhez, olyan klasszikus Mikszáth-feldolgozásokban játszott, mint a Szent Péter esernyője és A beszélő köntös. Egyik főszereplője volt az 1964-ben bemutatott Sodrásban című filmdrámának, 1976-ban két legendás filmben is lehetett látni, az Ötödik pecsétben és az Árvácskában, 1978-ban pedig A ménesgazdában. A nyolcvanas-kilencvenes években is többször állt kamera elé, olyan alkotások származnak ebből az időszakából, mint a Tegnapelőtt, az Elcserélt szerelem vagy az első magyar akciófilm, a Dögkeselyű.
Játszott a kecskeméti Katona József Színházban, a Nemzeti Színházban, a Madách Színházban, majd visszatért a Nemzeti Színházba, melynek 2004-ben örökös tagja lett, 2000 és 2022 között a Pesti Magyar Színház társulatát erősítette. Az 1960-as évektől továbbá számos tévéfilm és sorozat szereplőgárdájának volt a tagja (Princ, a katona, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Robog az úthenger, Linda, Nyolc évszak, Barátok közt stb.). Művészetét rengeteg díjjal jutalmazták: kétszer kapott Jászai-díjat, több életműdíjjal is elismerték, a Kossuth-díjjal pedig 2004-ben tüntették ki „film- és tv-játékokban nyújtott alakításaiért, emlékezetes színpadi szerepformálásaiért, méltán nagysikerű művészi pályafutása elismeréseként”. Moór Marianna 2021-ben a VEOL-nak elevenítette fel, hogy véletlenül került tizennégy évesen a meghallgatásra, de ott rabul ejtette a színészet, és végül mindent eljátszhatott, amit csak szeretett volna:
Ha visszatekintek a pályámra, akkor nem nagyon tudnék olyan szerepet megemlíteni, amit az akkori kínálatból még eljátszhattam volna.




